Ma már legalább a fél világ ismeri J. K. Rowling történetét, hogy hogyan lett állástalan anyukából a királynőnél is gazdagabb (és lassan már híresebb) angol íróvá. Na persze az írónál is ismertebbek a művei, illetve azok főszereplője, Harry Potter, akinek kalandos története immár a hatodik kötetet töltötte meg (nem is beszélve az eddigi három filmről). Szóval, ha valaki még nem tudná, másfél hónapja megjelent a Harry Potter and the Half-Blood Prince (Harry Potter és a Félvér Herceg).

Gyakorlatilag az előző rész megjelenése után közvetlenül bejelentette az írónő, hogy az egyik főszereplőnek meg kell halnia a hatodik kötet végén, ami kiváló marketingfogásnak bizonyult, mivel a rajongók azóta is azt találgatták, ki lesz az áldozat. A címben most lelepleztük a rejtélyt (úgyhogy aki nem akarja tudni, a cikk címét ugorja át…), mivel a magyar fordítás megjelenéséig már csak az nem fogja ezt tudni, aki remeteként egy lakatlan szigeten éli világát – de ami még ennél is fontosabb: a regény igazi „titka” nem is ez, sokkal inkább a címben szereplő Félvér Herceg kiléte.

A magyar könyvterjesztő-piac jelesre vizsgázott a mű kapcsán, hiszen néhány nappal annak angliai megjelenése után már a veszprémi könyvesboltokban is kapni lehetett a regényt (ez már nagyjából a Főnix Rendjére is igaz volt), sőt szerény számításaim szerint olcsóbban lehetett hozzájutni, mint Angliában. Az emberben néha komolyan az az érzés kezd kialakulni, hogy Európához tartozunk.

A hatodik rész megfelel előzetes várakozásainknak, olvasmányos, fordulatokban gazdag, ésatöbbi… Az egyetlen csalódást okozó momentum, hogy az eddigi tradíciót megtörve a regény nem hosszabb az előző résznél, sőt jelentősen rövidebb annál. Ez persze nem biztos, hogy valóban negatív változás, hiszen az elnyújtott történetvezetés nem minden regénynek kedvez.

Igaz, hogy Dumbledore közelgő vesztére az első pillanattól kezdve kapunk utalásokat, a történet mégis érdekfeszítő és feszes, hiszen találunk más rejtélyeket, amiken rágódhatunk. Rowling most már nem is bízta a „véletlenre” a befejező rész marketingjét, hiszen már ebbe a kötetbe beleépítette azt, amiről gondolkodhatunk és amit találgathatunk jövő nyárig: a titokzatos R. A. B. titokzatos üzenetét.

A Harry Potter-könyvek olvasásra ösztönző ereje éppen ezekből az apró titkokból, meg persze a krimiszerű felépítésből fakad. Rowling mesterien követi az elődöket (Doyle, Christie) abban, hogy apró mozaikokat mutat az olvasónak, amelyekből csak a történet végére áll össze a teljes kép, néha – mint ezen regény esetében is – még a szereplők számára is csak utólag. Különösen elismerésre méltó az, ahogy a különböző epizódokban felmerülő, akkor kisebb jelentőséggel bíró információmorzsákat használja fel egy későbbi részben, ezzel is megerősítve az egész történet összetartó erejét.

Persze a hetedik rész igazi kérdése az lesz, hogy Harry Potter vagy Voldemort nyeri-e kettejük maratoni párviadalát. A kérdésekre adandó válaszok valószínűleg csak az írónő jegyzeteiben (fejében) léteznek egyelőre, bár én elég sokban mernék Harry Potterre fogadni…