Berobbant a világ! Az utóbbi hetekben szinte minden nap újabb terrortámadásról hallunk: bomba robbant Bejrútban, robbanószerkezetet találtak Spanyolországban Santiago del Compostellában, összehangolt terrortámadás sújtotta Londont, Bagdadban felrobbantottak egy rendőrőrsöt, 89-en haltak meg Sarm-el-Sejkben…

Az ember döbbenten, tehetetlenül hallgatja a híreket. A politikusok azonban nem, ők lépnek. Lépnek a mikrofonok elé és mondják a paneldumát, de nem tesznek semmit. Nem látom, hogy mit akarnak csinálni, milyen megoldást találnak, amely nem korlátozza a szabadságunkat, de garantálja a biztonságunkat.

A terror és az arról szóló hírek az életünk részévé váltak. Edzetten vesszük tudomásul, hogy ismét robbantottak, ismét több tucat ember halt meg. Elolvassuk a színes képekkel tűzdelt beszámolókat a bulvárlapokban, az interneten található pontos adatokat, megnézzük a televíziók beszámolóit, hallgatjuk a kommentárokat, majd jót beszélgetünk róla a barátainkkal, családunkkal. Aztán várjuk az újabb eseményt, az újabb újságokat, a legfrissebb interjúkat.

Várjuk a megoldást azoktól az emberektől, akik értünk dolgoznak - a politikusoktól. A megoldás helyett paneldumát kapunk. Elítélik a merényleteket és biztosítanak minket arról, hogy még keményebben, még határozottabban, még hatékonyabban lépnek fel a terrorizmus ellen.

Ez szép, de hogyan lépnek fel, mit cselekszenek? Erősítik a rendőrség jelenlétét az utcákon? A katonaságot riadókészültségbe helyezik? Ezentúl a titkosszolgálatok tagjai napi 10 órát dolgoznak? Vagy minden nap elmondanak egy fohászt, hogy több támadás ne történjen? Ha belekukkantunk a történelemkönyvekbe, láthatjuk, a birodalmak soha nem tudták a problémáikat erővel megoldani. Az erő csak ideig-óráig hatékony, aztán pont az ellenkező hatást váltja ki. Rombol - és nem összetart!
A demokratikus világnak - az Egyesült Államoknak, az Európai Közösségnek - olyan megoldást kell kitalálnia, ami a legfőbb értékét, erejét; a szabadságot nem korlátozza.

Nem fogadom el, ha a vezető államférfiak azt mondják, meg kell szoknunk, hogy sehol nem vagyunk biztonságban. Én szeretnék úgy utazni Európa összes metróján, hogy nem azt nézem, ki tűnik arabnak, ki mekkora hátizsákkal utazik, mikor hova teszi azt. Szeretném, ha a gyerekeimért nem kellene aggódni, ha azok teszem azt Spanyolországban tanulnak tovább, vagy azért ha feleségem Pesten, egy bevásárlóközpontba megy éppen soppingolni.
Pontosabban nem szeretném, hanem így akarok élni - és nem félelemben!

Szerintem a paneldumák ideje lejárt, és eljött az őszinte beszélgetések, tettek kora. Pontos helyzetértékelés kell, mit és hol rontott el a mostani politika. Mi a probléma oka. És azt megoldani. Le kell ülni az arab világ szellemi, gazdasági és politikai vezetőivel. Nem diplomatikusan, hanem érthetően, őszintén kell beszélni. Gesztusokat kell tenni!
Gondoljunk arra, hogy az I. világháborút lezáró, erőszakos, a gyengébbeket megalázó béke vezetett a II. világháború kínjaihoz. Gondoljunk arra, Gandhi erőszakmentes fellépése hatékonyabb volt a brit gumibotoknál.

A megoldás megtalálásában segítenünk kell politikusainknak, azzal, hogy az értelmiség: írók, képzőművészek, tanárok, közgazdászok, jogászok, zenészek elmondják véleményüket és megvilágosítják a problémát.

pethő imre