Takáts Eszter és Lukács Sándor tanítvány és mestere felállással jelölik magukat. Esztert ismerhetjük az előző évi Esti Tea, valamint a Pavilon zenekarokból. Sándor az Úr 1980-as évei táján, a vicces nevű, és többek között annak idején sikerekben gazdag Tarhonya Kedélyzenekar frontembereként kezdte beírni magát kis hazánk kultúrtörténelmébe.

Közös számaikat Sándor írta, írja, azonban azt hiszem, nem feltétlenül túlzás szerzőpárosként meghatározni őket. Hat-hét évvel ezelőtt Gödöllőn kezdődött kettőjük közös alkotói együttműködése, és Sándor szövegei mellé Eszter is elkezdte írni a saját dalait.

Két ember, fejenként egy-egy gitárral - néha egy kis dobolás mellett – kedves dalokat énekel. A szövegeikről kb. annyit, hogy a magyar dalköltészetből a Tinódi-Balassi-Dévényi Ádám szerzői tengelyhez hasonlítanám őket leginkább. Sándor szövegeiből a ’70-es, ’80-as évek hangulata és nyelvi világa sejlik fel, melyekhez hozzájárul napjaink szellemiségének gazdagsága. Eszter a saját dalaiban írja tovább ezeket a történeteket, és kelti életre a saját szerzeményeit. Mindkettőjük szövegeinek a szereplői valóban tudnak örülni a szerelemnek, tudnak szomorúak is lenni miatta, de legfőbbképpen tudnak nevetni. Nevetni a saját esetlenségeiken, gyengeségeiken és erényességeiken, nevetni mindazon, amin nem mindig képes könnyedén felülemelkedni az ember.

Pedig nem túl bonyolult. Aki hallotta már Eszter hangját, részben tudja, hogy miről beszélek. Aki pedig még nem, az abban a szerencsés helyzetben van, hogy előtte áll még egy olyan élménynek, ami véleményem szerint mindenképpen azon dolgok közé lesz sorolható, melyeket feltétlenül emlékezésre méltónak fog tartani.

Az eső? Nem igazán volt zavaró tényező. Az előadók és - ami egyáltalán nem utolsó szempont - a közönség is jól érezték magukat – és mi a fontos dolog, ha nem ez? Egy lemez, mondjuk, nem lenne rossz, vagy kettő… Halló lemezgyárosok! Jó-jó, nem tömegműfaj, de tömeg csak egy van! Tessék felkarolni, támogatni, meg ilyenek! Ezek az énekek nemcsak sláger”gyanúsak”, de szerény véleményem szerint valóban sláger”elkövetők” is lehetnének! A fülön túl hatnak az agyra is – már aki hagyja –, és egyáltalán nem tartanám rossz dolognak, ha nemcsak itt, vagy más hasonló jellegű rendezvények alkalmával hallgathatnánk őket.

A bűn persze az lenne, ha a szélesebb tömegek nem vennék a fáradtságot, hogy…, de ha már egyszer így alakul, akkor legalább még a héten tessék el-, ki-, be-, le-, fel-, megjönni Veszprémbe, hogy kaphassanak csokikákat meg sörikéket és igenis akarjanak valóban kellemes élményekkel és élményekben gazdagodni!