Feszti – kórkép

- avagy egy tömegjelenség analízise -

Az Utcazene Fesztivál a városi lieblingem, talán már a második évében letaszította a Tánc Fesztiválját a vezető helyéről. A dobogóra talán még a Veszprémi Ünnepi Játékoknak van némi esélye, de a többi városi „programsorozat” nálam egyszerűen nem játszik. Sőt még labdába sem rúghat – ugyanis a program/reklám olyan gagyi, hogy esélyt sem adok nekik. Az Utcazene azonban egészen más…

„Nem a koncertekért jövök, hanem a feelingért!” – fogalmazta meg egy-két megyével odébb élő cimborám, aki igencsak alkalomszerű látogató szülővárosomban. „Ilyenkor érdemes hazajönnöm, mert három nap alatt a volt haverok 80%-ával összefutok.” – vallja meg idegenbe szakadt városunk fia. „Ez nem az én zeném, de rajongok a kerthelyiségekért. A szabad ég alatt ennyi sört és bort egész évben nem fogyasztok, és ennyi könnyed beszélgetést sem folytatok összesen. Egyedül ilyenkor van a városban annyi ilyen egység, amennyinek amúgy is lenni kellene. Még szerencse, hogy a rugalmas nyitva tartással kitombolhatom ilyen jellegű, egész évben – kényszeresen – szunnyadó vágyaim.” – fejti ki egy tősgyökeres lokálpatrióta.

A médiában – köztük nálunk – ezen rendezvénnyel kapcsolatosan gyakran emlegetett, és kissé elcsépelt toposzokból az első: a (különböző pozitív jelzőkkel ellátott) tömeg. Valahol ott feszeng mindhárom fenti véleményben is, azonban az igazi „utcazene érzés” nem csak a tömegből magából fakad.

Vegyünk egy egyszerű példát. Ha koncerteket szervezek egymást követő napokra, attól az még nem fesztivál, hiszen a koncertélmény különbözik a fesztiválélménytől. Előbbi ugyanis elsősorban az előadónak szól, utóbbi pedig a helynek, vagy annak szellemiségének. Ezt jó lenne néhány helyi illetékesnek is észrevennie. A „Rohadt jó volt a Butykos-együttes” megnyilatkozás sejteti, hogy ha a néző legközelebb az előadó plakátját látja, helytől függetlenül elmegy a koncertre (mivel úgy érzi, ezt az élményt az előadótól máshol is megkaphatja). A „Hajnalonként kurva jót mulattunk az Óváros téren a Butykossal az Utcazene alatt” már inkább a helynek szól, azaz inkább azt sugallja, hogy a hely szelleme tud az előadóból mást, többet kihozni, tehát érdemes itt(!) másokat is megnézni.

Ez utóbbi az, amit nem könnyű megcsinálni, az Utcazene Fesztivál szervezőinek azonban – tudatosan vagy ösztönösen – sikerült. A fesztiválélményhez immáron már csak részben járulnak hozzá az előadók. Az ismerősöktől hemzsegő tömeg (na már megint itt van…), a helyszínek közötti céltalan vagy éppen céltudatos bóklászás, a vígkedélyt garantáló sörpadok és söntések, a hőérzet és az esztétikai látnivalók tekintetében egyaránt kellemes nyáresték könnyedsége, a dombok és völgyek, kapualjak, átjárók és udvarok egyedi hangulata az, ami inkább az első bekezdés véleményeinek eredője lehet.

A dombok és az utcák máskor is itt vannak. Az emberek nagy része is, csak inkább a külvárosban. Már „csak” olyan program kell, aminek a hangulatáért érdemesnek tartják a városlakók, hogy vegyék a fáradtságot a beslattyogásra, és így meglegyen az a bizonyos pozitív tömeg is.

Ez a környezet a lehetőséget bárkinek megadja, hát tessék kihasználni!

Rovat: