Az első nyári napokban rájöttem, hogy bizony van egy-két olyan penitencia, amit a szünidőben érdemes lerónom. Ezektől és a hozzájuk vezető utaktól már előre összeszorult a gyomrom, és csomót képezve kezdett el önálló, hangos életet élni. Pedig a muszáj ott lihegett a nyakamban, hiszen ezek nélkül a Papírok nélkül nem számítok potenciális embernek, nőnek meg pláne.

A német nyelv elsajátítása azóta okoz gondot, amióta drága jó Otinéni első feleletem alkalmával azt találta mondani, hogy pályafutása alatt ilyen otromba kiejtéssel nem volt alkalma még találkozni. Melegen üdvözölt, aztán kisvártatva távozott iskolánkból. Itt feneklett meg deutsche csónakom, azóta nem vagyok hajlandó megszólalni külföldiül és a tanfolyamoktól is irtózom (szépségem teljében eszem ágában sincs égni mások előtt). Maradt hát a magántanár, azaz tanárnő, férfiak alapból kizárva. Aztán járkáltam hozzá, perkáltam pénz, a leckét mindig gondosan elkészítettem (bájos nosztalgia gyúlt bennem az ált. isk. iránt). A nyelvvizsgát természetesen ketté osztottam, gondos széles időzónát húzva szó- és írásbeli közé. Nemhiába, azért én is öregszem.

Tanárom unszolására három hónappal a tervezett előtt jelentkeztem be vizsgázni, "hadd szokjam csak" alapon. Nem sokat töltöttem a tesztek és fordítások társaságában, épp amennyit a hausaufgabék megkívántak. Levelet írni pedig az új lakásba költözésről és megköszönni a vendéglátást egyenesen utáltam. Hónom alá csaptam egy kólát, szert tettem pár csokira (kiváló indok a Norbi-update áthágásra) és elmentem az Egyetemre. Aztán három óra múlva kijöttem az Egyetemről és kvázi három hét után megtudtam az eredményt: sikerült. O.K. Az első nyári penitencia leróva. Ki gondolta volna...(Szóbeli betervezve karácsonyi ajándéknak.)

Jött a vezetés. Nincs mese, meg kell szereznem a jogosítványt. A KRESZ tanfolyam egyetlen általam meglátogatott előadásán, nemcsak a táblákat, hanem egy újfajta számolási rendszert is elsajátítottam. Azaz: 65000 Ft, hogyan egyenlő 120 ezerrel. Mert a meghirdetett tandíj, bizony sántított. Mindenesetre csont nélkül vettem a megreformált (számítógépes) KRESz-Teszt vizsgát. Eddig volt könnyű a dolog. Hiszen egy olyan nőnek aki életében még csak dodzsemben sem ült, bizony kemény ideget próbáló feladat rutint oktatni. És ideget próbáló az is, ha még csak elképzelni sem tudom az Y megfordulást, és a tolatás is csak egyenesen megy. Az oktatóm felmérve reménytelen küzelmét, feladta a kapubeállás mindennemű oktatását (hivatkozva arra, hogy a felesége is kint hagyja a kocsit a garázs előtt), mondván: csak nem húzom ki. De csak kihúztam. Szeretett trénerem, lyukat beszélt a biztos fejébe, aki így nem vette észre azt, amiért kis sárga cetlit kellett volna a kezembe nyomnia.

És most már a városban csatangolok, cibálok kormányt, szidom az embereket és mindent ami velem szembe, vagy mögöttem, mellettem, felettem és alattam halad, lekáromolva az Istent is az égből. Nem tudom abszolválni a telezöldet, a sávváltástól rettegek és nem látom az alagút végét. De augusztusra csak lesz valami.

És a nyár meg csak telik-múlik, fesztiválokkal a nyakamban tanulok nyelvet, tanulok életet, azért, hogy egyszer majd én is tudjak nyaralni. Olyan laza, hanyag eleganciával, mint a filmeken.