Ács Anna muzeológus, középiskolai tanár, a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság munkatársa. Néprajzot tanít a Veszprémi Egyetem idegenforgalmi tanszékén, 2005-ben Veszprém Város Önkormányzatától Gizella-díjat kapott. Magát elsősorban irodalmi muzeológusnak tartja, ám irodalomtörténeti vonatkozású munkái mellett a néprajz területén végzett tevékenysége miatt is ismert.

Index: - A nagyobb munkái közül melyeket emelné még ki?

Ács Anna: - Mosonmagyaróváron dolgoztam, amikor felkértek a szentendrei skanzen kisalföldi tájegysége egyik házának berendezésére. A Mosoni-síkság térségéből egy mosonszentpéteri német, pontosabban heidebauer ház másolatát építették fel a skanzenben. Ennek az „eredetijét” is én rendeztem be még korábban, a falu helytörténeti gyűjteménye nyílt meg benne. A Szentendrén felépített házba a tárgyakat is nekem kellett összegyűjtenem s ez sok, életreszóló élményt adott nekem. Nagyon szerettem ezt a munkát, Szentendrén pedig jó volt együtt dolgozni más néprajzos kollégákkal. Azután nevezetesebb volt még 1994-ben az iszkázi Nagy László Emlékház felújítása. Ez a ház is, mint a legtöbb emlékház, önkormányzati tulajdonban van, a kiállított anyag azonban a múzeumé. 1984-ben nyílt meg az emlékház, s az eltelt tíz év alatt az épület nagyon rossz állapotba került, ezért le kellett bontani a teljes kiállítást. Miután befejezték az épület helyreállítását, az állandó kiállítást én rendeztem újjá.

Index: - Milyen nehézségekkel jár ezeknek az épületeknek a felújítása?

ÁA: - A Nagy László Emlékház történetéhez több szempontból is hasonló a Bazsiban található Simon István Emlékház helyzete. Az épület itt is az önkormányzaté, s az anyagi források hiányában az emlékkiállítás felújítási munkáit nem tudjuk úgy ütemezni, mint ahogyan azt mi szeretnénk. A Simon István halála utáni időszakból jelentős mennyiségű kiállítandó anyag gyűlt össze, de pénzügyi okokból ennek csak töredékét tudtuk az emlékház látogatói elé tárni. Szerencsére ismerem Simon István fiát, aki levéltáros, és foglalkozik is az édesapja hagyatékával, s az ő segítségével folyamatosan bővítjük a gyűjteményt, s az anyagi forrás előteremtésére is keressük a lehetőségeket. Az önkormányzati támogatáson kívül további pályázatokat adunk be a szükséges költségek előteremtéséhez. Ebben az évben van a költő születésének és a halálának is az évfordulója, s szeptember 17-én Simon István emléknapot szervezünk Bazsiban a Megyei Közművelődési Intézettel közösen. Támogatóként sikerült megnyernünk Juhász Ferencet, aki elfoglaltságai miatt ugyan nem tud megjelenni, de Simon Istvánhoz fűződő barátsága révén segíti a kezdeményezésünket. Erre az ünnepre megemlékező írását küldi majd el nekünk.

Index: - Milyen munkái vannak jelenleg is folyamatban?

ÁA: - Július közepén lesz Nagy László születésének a 80. évfordulója s az emlékházban lévő állandó kiállítás mellé egy időszakos kiállítást rendezünk. A költő Iszkázon készített rajzait mutatjuk be. A műveket Nagy László fia, Nagy András grafikusművész bocsátja rendelkezésünkre. Az idén is fokozott érdeklődés kísérte a Jókai Napok nevű rendezvénysorozatunkat, amit a balatonfüredi önkormányzattal együtt valósítottunk meg. A kezdetektől, 1992-től vendégeink a révkomáromi múzeumi kollégák, az ottani Muzeumbarát Kör tagjai s a város vezetői. Jövőre talán Erdélyből, Székelyföldről is érkezhetnek vendégeink, hiszen Jókai az illyefalvi választókörzet országgyűlési képviselője volt. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a magyarországi Jókai-emlékhelyekkel. Ebben az évben - Petőfi és Jókai barátsága okán - a kiskőrösieket fogadhattuk, akik kiállítással és e klasszikus barátság történetét bemutató darab színpadra állításával ajándékoztak meg bennünket. Úgy érzem, a Jókai Napok rendezvénysorozatával hagyományt tudtunk teremteni, különösen a határon túliak bevonását tartom nagy eredménynek. Az idén először vettünk részt a múlt évben a fővárosban indított Múzeumok Éjszakája nevű programban. Ezt szintén Balatonfüreden a Jókai Emlékmúzeumban tartottuk. Nagy-nagy örömünkre sokan vettek részt, a helyiek mellett üdülővendégek is. Szent Iván éjszakáját a mólón zártuk csillaglessel, a közönség kitartott velünk a langy időben.

Index: - Irodalmárnak, történésznek, vagy néprajzosnak tartja magát elsősorban?

ÁA: - Megyei Múzeumigazgatósági alkalmazottként munkaköröm elsősorban Veszprém megyéhez köt, ennek megfelelően a megye irodalmi hagyományainak az ápolása a fő szakterületem. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Tagozatának az elnöke vagyok. Számon tartjuk az évfordulókat, segítünk az önkormányzatoknak az irodalmi tematikájú rendezvényeik létrehozásában. De más költők, írók térségünkhöz kapcsolódó örökségét is kutatom. Érdekes tények derültek ki például Ady Endre 1917-es balatonfüredi tartózkodásáról, s mostanában számomra az egyik legizgalmasabb és legérdekesebb feladat Móricz Zsigmond 1940.évi balatonkenesei útjának élményanyagából írt Kenesei jegyzetek keletkezési körülményeinek felderítése. Móricz 1919-es veszprémi utazása is rejteget még kutatnivalót számomra. Az irodalomtörténészekhez képest a munkáim a legkevésbé sem klasszikus irodalomtörténeti feladatok. Elsősorban irodalmi muzeológusnak tartom magamat, annak ellenére is, hogy a tevékenységeim jelentős része történeti jellegű. A kiállítások létrehozásakor végigkövetem a megjelenített tárgyak, dokumentumok sorsát az esetleges restaurálástól egészen a kiállítás megrendezéséig, majd figyelemmel kell kísérnem a tárlatok „hasznosítását”, hogy azok bekerüljenek a köztudatba, és minél többen s minél sokoldalúbban megismerhessék az adott irodalmárt s korát.

Index: - Muzeológusként milyennek képzeli el a jövő tárlatait?

ÁA: - Azt gondolom, hogy elsősorban a gyerekek figyelmét kell felkeltenünk, ők azok, akik a legfogékonyabbak az újdonságokra. Külön foglalkozásokat tartunk nekik, a felnőttekétől eltérő, játékosabb keretek közt igyekszünk hozzáférhetővé tenni számukra mindazt, amivel találkoznak. Esetenként kézműves kollégákat is segítségül hívunk egy-egy foglalkozásunkra, de szintén sikert szokott aratni a gyerekek között, ha a személyes élményeiket, tapasztalataikat, elképzeléseiket leírhatják, és a társaikkal összevethetik, megbeszélhetik vagy éppen speciális vetélkedőket szervezünk a számukra. Úgy gondolom, hogy ezt a fajta közvetlenséget a jövő kiállításainak is meg kellene őrizniük, s törekedni kell arra, hogy a látottak elsősorban valóban emlékezetes és legfőbbképpen hasznosítható ismeretanyaggá váljanak a látogatók számára.