Erdélyben született, Békéscsabán tanult, Veszprémben játszik. Deme Róbert, a Petőfi Színház fiatal színésze egy véletlennek köszönheti, hogy most nem papként éli mindennapjait. Aki ismeri, nehezen tudja ezt elképzelni róla. Egy időben minden jó buliban benne volt, mára „lenyugodott”, de még nem találta meg az igazi énjét.

Deme Róbert: - Elsős gimis koromban ismerkedtem meg a színészettel szülőhelyemen, Kézdivásárhelyen. Megrögzött katolikus családba születtem, ennek megfelelően szüleim teológiával kapcsolatos jövőt szántak nekem. A helyi népszínház vezetője kért fel egyszer egy mellékszerepre, annak pedig, aki teológiára készül, mindig segítenie kell, tehát jó indulatból elvállaltam - így ismerkedtem meg a színházzal. Később egy zsámbéki fesztiválra is eljutottunk, ahol részt vettem egy amatőr kurzuson. Ezt követően a suli mellett rengeteg időt töltöttem a bukaresti színművészeti akadémián, úgy terveztem, a gimnázium után ott folytatom tanulmányimat. Közben kaptam egy meghívást egy úgynevezett „Shakespeare-táborba”, ahol találkoztam a békéscsabai alapítványi főiskola diákjaival, tanáraival, ők pedig elcsábítottak magukhoz. Ez a Magyarországra kerülésem rövid története. Ennek már tíz éve.

Index: - Hogyan lyukadtál ki Veszprémben?

DR: - Két és fél évet tanultam Békéscsabán, majd visszamentem Erdélybe, de nem sokkal később ismét nekivágtam a csabai iskolának. A Magyarországon töltött első két évemet a kapkodás jellemezte, hiszen először voltam távol otthonról. Többek között dolgoztam egy operettszínházzal, így statisztaként bejártam Európát. Amikor újra kezdtem a főiskolát, Gáspár Tibor tanár úrhoz kerültem - neki köszönhetően eljutottam az amatőr országos színiiskolák táborába, ahol nekem ítélték a legjobb férfi alakítás díját. Valamivel később Székelyudvarhelyen alapítóként vettem részt a helyi Toncsa Sándor Színház megalakulásában, ott egy évig dolgoztam. A főiskolát befejezve az önéletrajzomat elküldtem az összes színházba – ahogy az ilyenkor lenni szokott. Veszprémben kötöttem ki, így most kezdem itt a harmadik évadomat.

Index: - Hogyan telt városunkban az első időszak?

DR: - Eleinte nagyon furcsán éreztem magam. A gimnázium végéig nagyon visszafogott gyerek voltam, majd bepótoltam mindent a bulizás területén, kedveltem a nagy pörgést. Éppen ezért nagyon csendesnek találtam a várost, de most már megszerettem. Olyannyira, hogy véglegesen le is telepedtünk itt a párommal, Kádártán vettünk házat.

Index: - Idén megkaptad első főszereped. Hogyan fogadtad?

DR: - Amikor ide kerültem, Kolti Helga sok mindent elmondott, amit a szakmáról tudni kell, jó tanáromnak tekintem. Természetesen nem vártam arra, hogy majd „zsinórban kapom” a főszerepeket. Hittem azt, hogy az embernek szüksége van lelkileg a megerősödésre, a szakmai tapasztalatok megszerzésére - mielőtt egy húzósabb időszakot átélne. Ezért örültem annak, hogy két év alatt több meghatározó kis szerepet kaptam, amelyekben nagyon jól éreztem magam, s rengeteget tanultam. Abszolút meglepett a főszerepre való felkérés, de természetesen örültem neki. Talán ez életem eddigi legmeghatározóbb színházi élménye –nagyon tetszett a munkafolyamat. Korognai Károly rendezőnek az első próbán sikerült átlendíteni a főszerep okozta nehézségeken. Úgy érzem, a szerep, a munkafolyamat, a felelősség mind színházilag, mind emberileg megváltoztatott. Ettől függetlenül minden egyes szerepet újabb kihívásnak élek meg, bármekkora is az. Előadásról előadásra küzdenem kell, belső feszültség lesz úrrá rajtam a színpadon, amit fejben kell rendbe tennem.

Index: - Amit játszanod kellett, az változtatott meg, vagy maga a tény, hogy főszerepet kaptál?

DR: - A főszerepnek inkább kirakatértéke van - maga a szerep, illetve a munkafolyamat az, ami nagyobb változásokat eredményezett bennem. A jellememen, a látásmódomon… hogy ez pontosan mit okoz majd az életemben, az a jövő kérdése. Rengeteg hasonlóság volt a leírt szereplő és közöttem. A szerep az önmegvalósításról szólt; meddig mehet el az ember a cél érdekében, s hol az a pont, amikor meg kell állni. Az elbukás után pedig fel lehet állni, de hogy miként, milyen áron, az megint egy másik történet.

Index: - Milyen darabokban láthatunk a következő évadban?

DR: - Most „A windsori víg nők” című Shakespeare művet próbáljuk, amelyben én játszom Fenton-t. Óriási élmény, hogy együtt dolgozhatok a Kossuth-díjas Valló Péterrel, szakmai tudása egyszerűen lenyűgöz. Október elején lesz „A tizedes meg a többiek” bemutatója Korognai Károly rendezésében, a darabban egy nagyon határozott kis karaktert kell életre keltenem. A nézők láthatnak még a Zorbában, valamint a Hókirálynőben is. Ez az évad hatalmas fordulópont lehet az úgymond „szakmai életemben”.

folyt köv.