Ha a könyvekre gondolok, mindig két történet jut eszembe. Első: a könyvesboltba betért a Dáma, aki imigyen szólt: „Nekem 30 cm hosszan zöld könyvekre lenne szükségem, mert ennyi hely van még a szekrénysoron.” Nem volt mit tenni, válogattunk, ügyelve a színkombinációra: zöldeket szép sorban, 30 cm hosszan. A másik történet kicsit üdítőbb: Egyetemista lány: „A barátnőm tizennyolcadik születésnapjára szeretnék valami nevelő-fejlesztő könyvet. Mondjuk Hamvas Bélát vagy Weörest.” Mondanom sem kell, vele meghittebb volt böngészni.

Sok mindennel találkozik az ember egy könyvesboltban, főleg ha a pult mögül figyel. A bolt, annak ellenére, hogy a mai trendi mellett unalmas helynek minősül, aranybánya. A könyvesbolt aktív tagja pedig sokszor nem tudja: sírjon vagy nevessen. Amellett, hogy a listára került legjobb 12 könyv közel fele kötelező olvasmány, nagy arányban keresik a „Kötelezők röviden” c. opuszt. (Szívem szerint a kezét is levágnám annak, akinek az eszébe jutott ez a briliáns találmány. Valószínű így történhetett meg, hogy keresték már Sütő Andrástól az Ábel a rengetegben c. könyvet. Hiszen egy kutya.) Pedig, ha az embernek megtanítják szeretni az olvasást, csodákra képes.

Képes arra, hogy beleszeressen egy könyvbe, és addig szívja a „vérét”, amíg csak lehet. És amikor a legeslegutolsó betűt is kiolvasta, a katarzis mellett óriási hiány tátong, és érzi, hogy most rögtön még egyszer el tudná olvasni. Hiszen szüksége van még a csodára. Elementáris erővel tekergetik lelkünket a tényleg Nagy Könyvek. Csak ehhez mesterien kell megválasztani őket. Mindent a maga idejében. (Most már tudom, hogy 14 évesen korai volt Dosztojevszkijt olvasnom. De a Zabhegyező kajánságát sem tudja értékelni egy átlag nyugdíjas.)

Képes a Nagy Könyv arra, hogy pompás díszletek nélkül tanítson, vezessen minket, hátha megértjük általuk az író által már megfejtett vagy megsejtett titkokat, és talán akkor tudunk tenni pár lépést előre ebben a kaotikus világmasszában. Kedvre derítenek, megsirattatnak, szerelmessé tesznek - függetlenül attól, hogy most listásak-e vagy sem. Továbbá a Nagy Könyv hagyja, hogy az ember rábukkanjon, (Földünk kihalófélben lévő tevékenységeihez tartozik a könyvesbolti böngészés.) nem hirdeti magát fennhangon. Az ember meglátja és tudja, hogy „na akkor most ez kell”.

Az ember Nagy Könyvének vajmi kevés köze van a műsorhoz. Akinek a jelenlegi liblingje listás, az legyen boldog, akié pedig kirekedt, ne keseregjen, hanem olvassa el újra! A műsor mindenesetre elég ahhoz – és ennél nem is kell nagyon több -, hogy átmozgassa egy pirinyót az olvasni szertők agyát, beinvitáljon minket a kirakatok mellől a könyvesboltokba, mindezt azért, hogy az ember letisztázza, melyik is az ő Nagy Könyve. Nekem most speciel a „Szerelem a kolera” idején. (Pedig két hónapja még nem is szerettem Marquezt…)