Nem vagyok nagy műértő, ha táncról van szó – ezt minden évben elmondom –, valószínűleg ennek tudható be, hogy csak ma reggel döbbentem rá: a Giselle az egyik alapbalett, amit mindenkinek illene ismerni. Története igencsak impozáns és szövevényes – Heinrich Heine balladája alapján és Adolphe Adam zenéjére Jules Perrot és Jean Coralli koreografált balettet 1841-ben, aztán Marius Petipa 1884-ben újrakoreografálta (ebben a változatban terjedt el), Magyarországra Leonyid Lavrovszkij hozta el az előadást az ’50-es években, azóta csaknem folyamatosan játsszák nagy sikerrel.

Gyanítom, hogy Csabai Attila némileg eltér a klasszikus koreográfiától, melyet én (mint fentebb kiderült) nem ismerek, de különböző kritikákban két különálló részről olvastam, az első egy parasztlány szerelmi drámája, a második pedig a villik (halott menyasszonyok?) „éterikus tánca” (bármit is jelentsen ez).

Amiből én ki tudok indulni, az az általam is látott előadás, a Csabai Attila Társulat giselle@csabai.mpeg.hu című produkciója. Ebből a következő történet bontakozott ki előttem: Giselle, a transzvesztita, szerelmes egy ifjúba (a stílszerűség kedvéért hívjuk Stéphane-nak), akit sajnos elvittek a frontra, ezért csak levélben érintkeznek egymással. Az eladósorban lévő Giselle-nek időközben két agresszív udvarlója is akadt, akik a postán dolgoznak, így rájönnek a főhősnő titkára, és elkeseredettségükben megerőszakolják őt, majd megfürdetik a közeli tóban. A második felvonásban Giselle egy bajbajutott lányok számára fenntartott műintézet lakója lesz, melyet a Hókirálynő vezet. Itt lakik a Hét Tyúk, akik véres hentesköpenyben tollat fosztanak egész álló nap. Giselle-t a kérők még itt is molesztálják, majd amikor megtudja, hogy szerelme meghalt a fronton (valószínűleg ollóval szúrták le), végképp bedilizik, és élete további részét a zárt osztályon tölti.

Az előadás szerintem lenyűgöző volt, bár nem mindig értettem, hogy került a fesztivál programjába (tánc- és performance-fesztivál?). A meghatározó elemek a következők voltak: az első felvonásban a Giselle-t alakító Csabai Attila hatalmas lába és bokalánca, valamint a levél, az olló, a maszk és a fürdőkád; a másodikban a Hókirálynő muffja és lornyonja, a hentesköpenyek, a női fenekek, a toll és az ollók, ismét a láb, a bokalánc, a félpár tűsarkú csizma és ismét a toll és az ollók. Ezek a motívumok jelentették a kapaszkodókat a nézőknek (főként a táncoslányok fenekei – bár ez egyben kis csalódás is volt), meg Adam klasszikus zenéje, amihez a készítők szerencsére nem nyúltak hozzá.

Maga a tánc csak néha játszott főszerepet (legtöbbször inkább színpadi mozgásnak nevezhetnénk, amit láttunk), majdhogynem elmondhatjuk, hogy Csabai Attila táncolt egyedül a darabban. Ez persze nem feltétlenül baj, viszont nagyon modern. Most cinikusnak tűnhetek, de az előadás nekem tényleg tetszett, mivel nem kaptam idegbajt a különböző zörejektől, így oda tudtam figyelni a színpadi történésekre, a történet pedig legalább valamilyen szinten megfogható volt.

Rendhagyó kritikánk ezennel véget ér: ilyen volt nekem a Giselle Gizella városában…