A Polányi passió, melyet minden évben Pünkösd után adnak elő Magyarpolány lakói, évek óta nézők ezreit vonzza ebbe a kis faluba. A passiójáték jól példázza, hogyan lehet közösséggé alakítani egy falut, hogyan lehet tereit élővé tenni, és mitől érezhetnek lakói magukénak egy települést.

A műfaj bölcsője a középkori Európa, ahol előbb párbeszédes, később pedig jelenetekké bővülő dramatikus formában kezdtek színházi jelleget ölteni a liturgia egyes elemei. A passió Krisztus szenvedését megjelenítő, nagyszabású - gyakran több napos - szerkesztett színjáték, ellenben például a csupán jelenetsorként felépülő mirákulumokkal és misztériumjátékokkal, melyek kevésbé szerves egységként mutatták be egy-egy szent vagy Jézus csodálatos tetteit. A Polányi passiót – melyet Tömöry Péter írt és rendez immár hosszú évek óta – címével ellentétben inkább az utóbbi kategóriába sorolnám: kis képekben dolgozza fel Jézus csodáit és elítéltetésének történetét.

Ez a játék főképp a lelki történésekre figyel, kihagyva a cselekményből a középkori ember számára oly izgalmas testi szenvedések megjelenítését, vagy a komikus, sőt akár vulgáris jeleneteket, melyek a papságot többször a népi vallásos játékok betiltására ösztönözték. A nyers és kíméletlen passiók mai folytatói közül Hermann Nitsch véres játékai a legismertebbek. Nitsch botrányai azonban azt mutatják, hogy a mai néző kevésbé vágyik látni a brutalitást a színjátszás keretei között, ellentétben a középkor emberével, aki élvezte az olyan ötletes látványelemeket, mint a Krisztust alakító szereplő parókája alá tett, vérrel töltött disznóhólyag, mely a töviskoszorú által ejtett szúrások következtében tetemes mennyiségű vért folyatott a szenvedő arcára.

A Polányi passió emelkedett misztériumjáték. A műfaj lényege, hogy a szent szövegek erejével erősítse a hitet, s mind a nézők, mind a szereplők együtt éljék át újra a már ismert bibliai történeteket, ismét átgondolva azok tanulságait. Legalábbis régen ez volt a cél.

Ma azonban valami más miatt nagyon fontos ez az előadás. Ereje abban rejlik, hogy a hagyományokhoz hűen, a mintegy 150 szereplőt a falu lakói teszik ki. A legfiatalabb jeruzsálemit egy ma ötéves fiú immár három éve játssza, a legidősebb szereplő pedig nyolcvanöt éves. Mindannyian - a Kajafást alakító polgármestertől kezdve az iskolaigazgató Pilátusáig - mindenféle színészi előélet nélkül vágtak bele a passió színpadra állításába. De a játék nemcsak a szereplőknek köszönhető, ugyanis az előadás körüli munkákban szinte az egész falu segít, és persze nem szabad megfeledkeznünk a néhány színházi emberről sem - különös tekintettel a Krisztust alakító Keresztes Jánosra.

Persze a rendezés is tartogat szép pillanatokat. A kivilágított Kálváriadomb és a templomtér adja a játék természetes terét, melyben a fönt és a lent, a bal és a jobb szimbolikus jelentéssel bír, s amelybe Tömöry Péter gyönyörű képeket fogalmazott.

Ha azonban csupán színháznak tekinteném a Polányi passiót, elbíbelődhetnék a jelenetsor töredékességével, a sokszor túlzottan statikus képekkel, vagy a playback okozta kellemetlen érzésekkel. Mindezt azonban feledtetik a játszók, akik színházi képzettség hiányában nem rejthetik a szerep mögé egyéniségüket, saját civil valójukat teszik közszemlére – együtt. Magyarpolány, az este tanúsága alapján, igazi közösség, s ahogy elmondták, a passió valóban faluvá tette a helység lakóit - és a mai nézőre ennek van hihetetlen hatása.

(A passió a hétvégén még látható a magyarpolányi Templom téren.)