Napokon belül döntenek a Veszprémi Petőfi Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatok sorsáról. A szakemberekből, érdekképviseleti delegáltakból és politikusokból álló szakmai bizottság már átrágta a pályamunkákat. Tóth Loon színművészt, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének helyi titkárát a bizottság munkájáról, a végső söntési mechanizmusról és a személyes vágyakról kérdeztük.

Index: - Kik voltak benne a szakmai bizottságban?

Tóth Loon: - A nyolctagú szakmai bizottság szakértőkből állt. A Vidéki Színházak Igazgatóinak Egyesületét Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója, a Magyar Színházi Társaságot Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója, a MASZK-ot pedig Haumann Péter színművész képviselte. Érdekképviseleti küldöttek is részt vettek a munkában: Németh Ferenc, a Veszprémi Petőfi Színház Közalkalmazotti Tanácsának elnöke és jómagam, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének helyi titkára. A megyei kulturális bizottság Porga Gyula elnököt és Huller Gyula bizottsági tagot, a városi önkormányzat Asztalos István alpolgármestert delegálta.

Index: - Mint művészember, milyen igazgatót szeretnél?

TL: - Olyat, akinek nem kell szélmalomharcot vívnia a pénztelenséggel. Nem akarok közhelyeket puffogtatni, de a szerintem a probléma két részből tevődik össze. Azaz háromból.
Az első, hogy ugyanúgy, mint az oktatásból és az egészségügyből, a színházi rendszerből is sok pénz hiányzik. Két út van előttünk. Az egyik az, hogy sorba bezárjuk a színházakat, a másik az, hogy továbbra is fenntartjuk azokat. A csehek az előbbit választották, ma már nagyon bánják – Európában csak az olyan nemzetek maradnak meg, amelyeknek erős irodalmuk és színházuk van. A magyar színházi struktúra felújításra szorul, mert döcög, beteges, de világviszonylatban is itt járnak legtöbben színházba. Veszprém ezen belül is élen jár. A színház pénzbe kerül, s ha a nemzeti identitásunk fontos, akkor ezt a pénzt elő kell keríteni.
A második nagy problémát abban látom, hogy a rendezőképzés már nem a régi. Bár a szakma – vagy annak valamelyik perifériája – mindig kitermel egy-egy jó rendezőt, ez ma már kevés. A közízlés és a nézők és lemaradtak a művészet elvárásaitól. Olyan rendezőkre lenne szükség, aki „felhozzák” a nézőket, ilyeneket pedig ma nehezen találunk. Ma nem az önmegvalósításra van szükségük a színházaknak, hanem modern, de népszerű – és nem népszerűséget hajhászó – előadásokra.
A harmadik probléma az, hogy Magyarországon rendezők vezetik alapvetően mindenhol a színházakat. Egy színházigazgatónak – szerintem – nem kell rendezőnek lennie. A színházigazgató olyan, mint egy klubelnök: összehozza a legjobb edzőt, a legjobb gyúrót és a legjobb játékosokat. Nem egy esetben találkozunk azzal a jelenséggel Magyarországon, hogy egy rendező-igazgató nem hív magánál jobb rendezőt színházába…
Hogy milyen igazgatót szeretnék? Olyat, akinek csak igazgatni kell, és csak az a dolga, hogy jobbnál-jobb rendezőket szerezzen meg a társulat és a közönség nagy-nagy örömére.

Index: - Milyen súlya van a szakmai bizottság döntésének?

TL: - Majd meglátjuk. Nem kötelező figyelembe venni (erre volt már példa, nem is egy…), de úgy érzem, hogy most lesz súlya.

Index: - Milyenek voltak a pályázatok?

TL: – Azt hiszem, annyit elárulhatok, hogy a pályázatok 70%-a nem méltó arra sem, hogy komolyan vegyük. A magam részéről elkeserítőnek találtam a színvonalat. De erről bővebben nem beszélhetek.

Index: - A mostani vezetés pályázata?

TL: - A másik 30%-ban volt.

Index: - Mennyire befolyásolja a politika a döntést?

TL: - A közgyűlés határoz, és ott politikusok ülnek. Az utóbbi két igazgatóválasztáson nem vették figyelembe a szakma véleményét. Ez néha lehet indokolt is. A közmondásszerűen ismert szembenállás nem tesz jót a kultúrának sem. Pozitív jelnek gondolom Asztalos István jelenlétét a szakmai bizottságban. Úgy hiszem, hogy olyan igazgató kell a színház élére, akit mindkét oldal elfogad – vagy legalábbis elismer.

Index: - Mi lesz akkor, ha nincs döntés?

Index: - Ez is megtörténhet - van rá példa: a kórház és a Kabóca Színház igazgatói pályázata is eredménytelen volt. A mi színházunk jövő évada készen van, a munka megy tovább. A nézőket nem az érdekli, ki és milyen körülmények között lesz igazgató, hanem, hogy milyenek az előadások. És az új évad enyhén szólva nézőbarát…

Index: - Jó ötlet volt, hogy elvállaltad a szakszervezeti titkárságot?

TL: - Őszintén? Nem tudom. Volt olyan igazgatóm, aki személyes sértettséget érzett, amikor megalapítottuk az alapszervezetet. Volt olyan művészeti vezetőm, aki emiatt nem adott sem nagyobb szerepet, sem fizetésemelést. De ha egyszer a válladra veszel egy keresztet, nem dobhatod le az első nehézségeknél. Azok pedig vannak bőven. Állandó bérfeszültségek, munkaidő problémák... - minden a pénzhiányra vezethető vissza.
Alapvetően baloldali beállítottságú ember vagyok – és ez nem változik. Igyekszem mindig a legkisebb konfliktussal megoldani a problémát. A tagságunk egy kicsit elolvadt, sokan a látványosabb konfliktusokat várták. Ennek ellenére úgy ítélem meg, hogy háttérben sokkal jobb eredményeket lehet elérni, mint reflektorfényben. Hülyén hangzik egy színész szájából, mi?