Kovács Gábor a Fiatal Alkotók Köre és a Bran együttes alapítója, amatőr színpadok vezetője, az ír kultúrtörténet tanára, az ószirmi világ egyetlen mai kutatója hét év távollét után tért vissza a városba, mely - Géczi János szavaival - „rátelepszik a lakóira, és nem hagyja őket élni”. Beszélgetésünk alatt a mesék, a színház és a zene mellett szóba kerül majd az is, hogyan vélekedik Kovács Gáborján erről a kérdésről.

Index: - Már a szakdolgozatodban felmerült több olyan téma, amivel ma is foglalkozol: a mesék, a kelták, az ószirmi dokumentumok. Miről szólt pontosan a dolgozat?

Kovács Gáborján: - Pécsett a Janus Pannonius Tudományegyetem irodalom szakán írtam. A rózsakeresztes legenda arab és kelta előzményeivel foglalkoztam benne, különös tekintettel Christian Rosenkrantz élettörténetének kapcsolataira e két nép mesevilágával.

Index: - Akkoriban kezdtél érdeklődni a kelták iránt?

KG: - Középiskolai olvasmányélményeim alapján kezdett érdekelni a téma, csak akkor még nem tudtam, mivé állnak majd össze egyszer a dolgok. Az egyetemre már úgy mentem, hogy mesekutató szeretnék lenni: olvasmányaimat tudatosan választottam, s tudtam, mik azok az ismeretek, amik célomhoz segíthetnek – ezek pedig egyre inkább a kelták, majd később az írek felé tereltek.

Index: - Milyen típusú mesékkel foglalkoztál?

KG: - Nem néprajzos mesekutató szerettem volna lenni, hanem a műmesék érdekeltek; főleg Lázár Ervin és Gianni Rodari munkássága. Ám mivel mindkettejüknél nyilvánvaló, hogy népmesei elemeket használnak, azokkal is foglalkozni kezdtem. Rátaláltam Honti János munkáira, aki a két világháború közötti időszak fiatal mesekutatójaként Európa legarchaikusabb történeteit kutatta. Ekkor zajlott Írországban egy nagy néprajzi gyűjtés, s az írek hihetetlen mennyiségben ontották a népmesei kiadványokat. Ezekkel Honti is találkozott, és kidolgozta mesefilozófiáját. Sajnos, nagyon fiatalon halt meg - 1944-ben, valahol egy lágerben, s munkásságát senki nem folytatta. Nekem azonban a nyolcvanas években felkeltette az érdeklődésemet ez a téma.

Index- Érdekel tehát a mese elmélete, de nemcsak kutatod, hanem magad is írsz és mondasz meséket. Ez miért fontos?

KG: - Élvezem a fantáziavilág működését. Mesélés közben az ember bizonyos mértékig belekerül a történet világába, más személyiséggé válik, s jó érzés, ha magammal tudom vinni a hallgatóságot is. Olyan ez, mint egy sámán utazása, vagy mint egy jó színházi előadás, ami magával tudja ragadni a közönséget. Gyerekkorom óta van bennem egyfajta hajlam a ripacskodásra, és meg akarok mutatni mindent, amit jónak találok. Fontos, hogy közvetítsem másoknak azt, amihez ők talán nehezebben juthatnának hozzá, vagy végig kellene járniuk olyan utakat, amiket én már megtettem. Ez vonz a tanításban is.

Index: - A Vár Ucca Kiadó jelentette meg a neved alatt az Ószirmi költészet című kötetet. Ebben is a másik világ közvetítése érdekelt?

KG: - Az egész egy XVII. század eleji kódexen alapul, amiben felépül egy ember belső világa, az ószirmi világ. Persze, hogy érdekelni kezdett a dolog, hiszen a kódex írója ugyanazt csinálta a XVII. században, mint én most.

Index: - Hol találtál rá erre?

KG: - A szakdolgozatom kapcsán hívták fel a figyelmemet egy kódexre, ami a nyolcvanas évek közepén került át Erdélyből Magyarországra, s amit egy szűk kutatói kör a kilencvenes évekig megtekinthetett. A könyv tulajdonosai azonban a romániai forradalom után átjöttek Magyarországra, és visszakérték a kódexet. Azóta nem láthatjuk. Kötetem az akkor rajzolt másolataimra és a jegyzeteimre támaszkodik.

Index: - A kódex, ha jól tudom, képeket tartalmaz, amelyeket te „lefordítottál”.

KG: - Hexerich von Kelchblatt a kódex rajzolója, az ószirmi világ kitalálója, valószínűleg szász származású volt, aki egy jó pelegrinushoz méltón fiatalon elindult Erdélyből, hogy bejárja az akkor ismert világot, és mikor érezte a halál közelgését, visszatért szülőföldjére. Ott nyolc évig élt még, s egy lerombolt ferences kolostorban rajzolta a kódexet. Voltak társai vagy tanítványai, s egyikük szász nyelvű bejegyzései kerültek a lapokra. Ezek segítenek abban, hogy a képekbe rejtett titkos írásrendszert megfejthessük. Később, a XIX. században egy magyar nyelvű bejegyző ezeket valamennyire pontosította. Az ő munkája alapján gyönyörű szép történetek és dallamok rekonstruálhatók a kódexből.

Index: - Tehát ezek a versek nem a te munkáid.

KG: - Nehéz kérdés, hogyan lehet ezeket kiadni. Felmerült, hogy megjelentetjük mindazt, amit a magunk szegényes fantáziájával meg tudunk fejteni a rajzokból, viszont Hexerich von Kelchblatt nevét nem írhattuk a szövegek fölé. Valamiféle kreatív fordításnak hívhatnánk a kódex alapján készült verseket. Részben tehát fordítója, és részben alkotója vagyok ezeknek.

Index: - A kötet a Kovács Gáborján névvel jelent meg, és sok helyen így szerepelsz. Honnan ez a név?

KG: - Amikor először publikáltam verseket, még gimnazista koromban, rájöttem, hogy akad Magyarországon más is, aki ugyanezen a néven ugyanezt teszi. A Gáborján változat az ószirmi mitológiából ered. Ott létezik egy névadási lehetőség, mely a nagyapa nevének első szótagját illeszti a keresztnévhez. Így én János nevű apai nagyapám után lettem Gáborján.

Index: - Több színpadnak írtál darabokat, melyekhez gyakran használtál ószirmi szövegeket.

KG: - Igen, az Egyetemi Színpadnak, a Lovassy Színpadnak és a Balatonalmádi Kéttannyelvű Gimnázium Színpadának is művészeti vezetője voltam a kilencvenes évek első felében, s most, néhány év kihagyás után újra dolgozom a balatonalmádi csoporttal.

Index: - Rendezőként milyen színházra törekszel?

KG: - Szeretem, ha a díszletek és a jelmezek nem fedik el a játszók személyiségét. Abban hiszek, hogy a játékos jelenléte a legfontosabb az előadásban. Ezért „szegény színházi” eszközökkel dolgozunk, ritkán használunk díszletet, és szeretem bejátszani az adott tereket. Nagyon ritkán rendezek dobozszínpadon, a játéktér általában a közönség között helyezkedik el, de adtunk már elő darabot úgy is, hogy a játékosok természeti környezetben játszottak. Azt a játékot, az Eholáliát, úgy lehetett végignézni, hogy a közönség a Gulács-hegyre követte az előadást, a jelenetek a tisztásokon zajlottak, s a darab végül egy rituális számháborúba torkollott, amibe pillanatok alatt be tudtunk vonni mindenkit.

Index: - A színházban is a mesék érdekelnek?

KG: - A legtöbb darabom valóban mese, de nem a mai értelemben. Inkább hasonlítanak a középkori ír szövegekre, amiket ma meseként olvasunk, annak ellenére, hogy ezek olyan tudós szövegekként születtek, melyek emberi, politikai, társadalmi viszonyokat próbáltak felfedni. Ebből következik, hogy a történeteik ritkán végződnek jól, s általában nyitottak. Szeretem, ha a mese tovább folytatódik az emberek elméjében.

Index: - Mennyire képesek befogadni ezeket a nehéz meséket a játszók és a nézők?

KG: - Darabjaink több szinten értelmezhetők. A játékosok akkor tudnak hitelesek lenni, ha értik azt az adott emberi viszonyt, amit ábrázolniuk kell. Akkor játszanak jól, ha nem csupán alkalmazzák a színházi eszközöket, és nem arra figyelnek, hogyan kell „nagy rőkönyt” csinálni, vagy hogyan kell szerelmesen pislogni, hanem a saját személyiségük másik világban megjelenő változatát mutatják meg a darabban. Hetekig lehetne beszélni egy-egy előadás tartalmáról, ha szavak és a logika szintjén maradunk, de én szeretem, ha hatásukban működnek a darabok. Mint a jó gyerekelőadások, amik nem feltétlenül fogalmazhatók tovább a kicsik szavaival. A gyerek nem mindig tudja megfogalmazni, miért jön tűzbe egy-egy színdarabtól, de együtt tud élni vele.

folyt.köv.