Nagyon kitalálták ezt valahol odafent: mielőtt elkezdődne a szokásos félévvégi térdremegéses gyomorideges időszak, még egyszer utoljára kitombolhatjuk magunkat a sörmérgezés és az elmebaj jegyében. Az iskola önként szervezi a legváltozatosabb programokat a lezülléshez, hogy a lehető legmélyebb tudatállapotból készüljünk fel a jövő heti zéhákra.

Van itt minden: vetélkedők hányásig, gagyidiszkó és csocsóverseny, sör habbal, bor kólával és rövidek hosszú sora. Műanyagpoharak és műanyag WC-k teszik praktikussá a kábulatot, ami már jobb (?) esetben délelőtt elkezdődik. Mert hát mit tegyünk, tavasz van, napsütés, egy frissítő sör ebben a kánikulában még mit sem árthat. Ennek folyományaként tehát körülbelül délután négyre enyhe részegség lesz úrrá a kedves hallgatókon, nemtől, szaktól és dioptriától függetlenül.

Estére a gátlásoknak már nyomuk sincs, a mámoros tavaszi estéken felébrednek végre a vágyak, simulások és szemezések keresztezik egymást a táncparkett bódult félhomályában. Itt az alkalom, hogy végre megszólítsuk Őt, akivel egy előadásra járunk, de eddig csak félénk pillantásokkal és visszafogott mosolydarabkákkal mertünk felé közeledni. A barátnőm például egész nap a nagy pillanatra várt, hogy megfelelő mennyiségű sör és biztatás után odamerészkedjen a barna herceghez, de sajnos kiderült, hogy egyik királykisasszonyért sem szállna le arról a baromi magas lóról. Így hát inni kellett tovább – most már azért, hogy elküldjük a francba az összes hülye szemét pasit, és különben is, nem néz ki olyan jól azon a lovon, meg egyébként sem szőke a haja…

Másnap a másik barátnőmet pátyolgattam: ugyanannyi sör, ugyanannyi hiszti, a szőkeség végre stimmelt, de ő nem herceget akart, hanem hercegnőt. Hát igen, ilyen egy modern mese. Persze neki sem jött össze, folytatódott az ölelkezés, vigasztalás, majdleszmásik és amúgyis. Természetesen én lettem a legmásnaposabb (immár a harmadik napon), pedig eszem ágában sem volt herceget vadászni…

Hétfő reggelre a sörösdobozokkal együtt feltakarították az összetört lelkeket is, mi meg méla undorral ültünk be a terembe, hogy amit még lehet, magunkba szívjunk a nagy szívatás előtt. Két hét múlva megint vége egy szemeszternek…