„Én már inkább projektekben, zenei szándékban gondolkodom, mint együttesekben” - vallja Dés László. Ezek szerint a trend a művészetek világát sem kerülheti el. A projektcsapat tagjai meg ugye nem feltétlen egyeznek meg az előzőleg adott munkaszervezet tagjaival: jöjjenek a legjobbak, mégpedig azok, akik képesek együtt dolgozni. Hogy-hogy nem, Dés László projektjében a hatból öten a Balázs Elemér Group tagjai.

Előjáték: Soós Márton és Oláh Szabolcs léptek Lányos Zavar után a színpadra. Két tehetséges fiatalembert ismerhettünk meg, bár hogy hogyan kerültek előzenekarként elibénk, azt mi sem, meg a „főműsor” zenészei sem tudták; igaz, mindenki nagyon örült nekik. Aztán meg jött az attrakció…

Dés László a Nagy utazás című számával lett igazán népszerű az egyszerű (gy.k. nem zeneértő) közönség körében, bár ezért is inkább Presser Gábor aratta le a babérokat - amennyire ez lemérhető a koncert félháznyi érdeklődésén. Úgy tűnik, ezen még a Dzsungel könyve, a Valahol Európában, meg az összes többi Koltai-film zenéje sem tudott érdemben változtatni. Igaz, ez a koncert nem a musicalekről és filmzenékről szólt, hanem az igazi improvizatív jazz állt a középpontban - talán ezt sejtették meg előre a "vájtfülű" veszprémiek (vagy csak a jól sikerült plakátkampány volt ilyen hatással).

Az Utcazene című koncert lemezbemutató volt. A zeneszerző saját bevallása szerint egy londoni, a Covent Gardenben megejtett koncert ihlette mind az albumot, mind pedig annak címét (a „Kerti muzsika” tényleg nem hangzott volna valami jól).

A Kisbalázs, a Nagybalázs, a Kisdés, a Nagydés, a Kopasz meg a Félénk játszós ruhában érkeztek: laza nadrág, póló - belesimultak az utcaképbe, ugyanakkor elütöttek a színpadképtől. Természetesen mozogtak, játszottak, minden művészi allűr nélkül. A befogadói attitűdöt is pozitívan befolyásolta az, hogy láttuk a zenészek arcán a zenélés örömét, az átszellemültséget, a nem titkolt összepillantásokat. Érezni lehetett, hogy ezek az emberek imádják, amit csinálnak: a zenélést, egymást, meg a közönséget. Önmagukban mindnyájan inkább vicces, mint művészi figurák, de együtt valamilyen meghatározhatatlan közösséget alkotnak: igazi zenekar lesz belőlük, akik kiválóan „szót értenek” Dés László zenéjével.

Különösen érdekes volt Kidést látni, aki lelkesen püfölte különböző herkentyűit, mígnem a zajok, zörejek maguk is dallamokká álltak össze. Fogós kérdés, hogy miért nem egy hagyományosabb zeneszerszámon játszik, hiszen a családi hagyomány erre predesztinálná; kicsit olyan érzése volt az embernek, mintha nehezen viselné ezt az örökséget (extrovertált apuka, elnyomott gyerekkor? – ki tudja?).

A formációt Fekete-Kovács Kornél „rontotta el”, aki meglepiből hetedikként csatlakozott a hadhoz, szeptté változtatva a szexet. Harsonájával új színt adott az addig inkább melankolikus utcaképnek: szivaros, kávés, rumos nyüzsgést varázsolt a színpadra. Kirítt a többiek közül öltönyével, nem éppen utcazenészi megjelenésével és zenészi felsőbbrendűségével. Hallgatni mégis jó volt.

Az Utcazene Veszprémben legközelebb az Utcazene Fesztiválon, július 12-én hallható ismét. Aki nem hiszi: járjon utána: http://www.balazselemergroup.hu/main.php