Dr. Fehér Máté tavaly diplomázott Pécsett orvosként. Elnyerte a pécsi klinika által kiírt (egy) idegsebészi rezidensi helyet, így idegsebész szakorvos lesz belőle. Jelenleg Veszprémben, a kórház sebészeti osztályán tanul és dolgozik. Orvoslásról, agysebészetről, klinikákról beszélgettünk, de addig nem engedett, míg kaktuszgyűjteményét meg nem néztem.

Index: - Ki dönt az ifjú rezidensekről?

Fehér Máté: - A végzős orvostanhallgatók számára minden évben kiírnak bizonyos számú rezidens helyet az összes szakmában. A helyek számát döntően az határozza meg, hogy mi mennyire hiányszakma. A négy orvostudományi egyetemnek megfelelően négy régióra osztható az ország. A klinikaelnökök ajánlásai alapján a minisztérium határozza meg, hogy a régiókban milyen orvosból mennyire van szükség, és ez alapján állapítják meg a rezidensi helyek számát. Esetemben a pécsi klinika egy orvos részére írt ki idegsebész státuszt.

Index: - A kiírt rezidensi hely elnyeréséhez milyen követelményeknek kellett megfelelned?

FM: - A vizsga ugyanúgy zajlott, mint egy átlagos felvételi. Számított a szakmához tartozó szigorlatok eredménye, az államvizsgajegy, ezen kívül szóbeli felvételin is részt vettem Budapesten, a négy egyetem professzorai előtt. Hatodévben egyébként két szakterület vonzott: a sebészet és a neurológia. Az idegsebészet tulajdonképpen sebészi neurológia. Tudtam, hogy csak egy hely szabad, azt is, hogy vannak esélyesebbek nálam – ez is befolyásolt, az ilyen helyzetekben nagyon tudok küzdeni.

Index: - A rezidensi munkát mikor kezdted?

FM: - Tavaly októberben, itt, a veszprémi kórházban. A képzésnek az a lényege, hogy kicsit körbejárjam a szakmát. A sürgősségi (intenzív osztály, mentőzés) és a sebészeti félév után – jövőre – a pécsi klinika neurológiai és idegsebészeti osztályán speciálisabb problémákkal foglalkozhatok. Ezután szakvizsgát kell tennem, hogy teljes felelősségű szakorvos lehessek.

Index: - Konkrétan milyen betegségeket gyógyít egy idegsebész?

FM: - Munkánk terepe főként a központi idegrendszer; az agy- és a gerincvelő, és a velük kapcsolatos, különböző traumás és daganatos, ér eredetű betegségek kezelése tartozik ide. Emellett egészen speciális problémákkal is foglalkozunk, például epilepszia, fájdalomszindrómák, mozgászavarok funkcionális sebészetével.

Index: - Miként fogadtak a sebészeten?

FM: - Azt hiszem, az egyetem után inkább nekem volt furcsa a helyzet, ugyanis a légkört, az egészségügyben jelenlevő feudális hierarchiát hallgatóként nem tapasztaltam meg. De hozzá lehet szokni, találkoztam olyan szakorvosokkal, akiket barátaimnak tartok. Az orvosoknál – ahogy az egyéb foglalkozásoknál is – a szakmai tudás mellett rendkívül fontos az emberi mentalitás is. Az, hogy valaki jó szakorvos, nem feltétlenül jelenti azt, hogy kiváló személyiség. Az alapvető szakmai tiszteletet természetesen mindenki megadja a másiknak, a professzor ugyanúgy kezet fog velem, mint a többi kollégával.

Index: - Hogyan bírod feldolgozni a negatív élményeket, például, ha meghal egy beteg?

FM: - Amikor megvizsgálok egy pácienst, fel tudom mérni, hogy mik az esélyei. Látom, milyen alapbetegségek gyötrik, és mi az a „maximum”, amennyire meg tudom gyógyítani – és ez nem feltétlenül a száz százalék. Sőt, sokszor nem az. Azt pedig el kell fogadni, hogy számtalan esetben az sem elég, ha egy orvos mindent megtesz. Például sikeres műtét után is meghalhat a beteg egy szövődmény miatt. Én még megtehetem azt, hogy ha valamiben nem vagyok biztos, akkor segítséget kérek – bár szerintem nyolcvanéves fejjel is kikérheti bárki a kollégája véleményét. A probléma ott kezdődik, mikor valaki nem tudja, hogy hol van a saját tudásának a határa.

Index: - Mivel foglalkozol szabadidőben?

FM: - Bármilyen furcsa, most több szabadidőm van, mint az egyetemen. Persze a hat tanév alatt is sokat jártam horgászni, és erről most sem vagyok hajlandó lemondani. Emellett kaktuszokat gyűjtök – ez az esetemben több száz növény gondozását jelenti. Köszönhetően az internet határtalan lehetőségének, képes vagyok kaktuszmagokat százasával rendelni – akár a termőhelyükről. Sőt a számítógépem memóriájának nyolcvan százalékát a kaktuszok fotói, maglistái töltik ki.

Index: - Miért éppen a kaktuszok?

FM: - Nem tudom megmagyarázni. Megkaptam az elsőt, és elkezdtem gyűjteni. Feltérképeztem, hogy a környéken ki olyan hasonlóan őrült, mint én – számtalan ilyen ember van, itt Veszprémben is. Hajlandóak vagyunk akár arra is, hogy beüljünk egy autóba és tegyünk egy kirándulást Európában azért, hogy megnézzük a nagyobb kertészeteket, kaktuszlerakatokat, készítsünk fényképeket, vegyünk magokat. A „tankönyveket” már oda-vissza ismerem, de a havonta megjelenő szakfolyóiratokat is tanulmányozom. Meglehetősen sok szabadidő kell ahhoz, hogy valakinek karbantartott kaktuszállománya legyen.

Index: - Elképzelhető, hogy a képzés végeztével külföldön keresel munkát?

FM: - A Pécsett szerzett diplomát a világon bárhol elismerik. Ha szerencsét próbálok külföldön, akkor annak számos oka lehet. Ezt a szakmát, amit én választottam, nem lehet csak itthon megtanulni. Ritkább kórképekkel itthon, egy nagyobb kórházban például évente egyszer találkozhatok, de az Egyesült Államok speciális klinikáin hetente akár nyolcszor előfordulnak. Nyilván a heti nyolc esetet tanulmányozva sokkal többet lehet tanulni. Másrészt ma Magyarországon nem létezik előszerződéses rendszer. Egy rezidens nem lehet biztos abban, hogy ha jól végzi munkáját, akkor biztosított lesz a későbbi munkahelye – én sem tudom még, hogy a szakvizsga után hol fogok elhelyezkedni.

Segesdi Judit