Kövi Szabolcs – a Veszprémi Fiatalok Egyesületének létrehozója – már nem tevékenykedik a fiatalok körében. Az egyesület ma is működik, de az alapító szerint nem olyan hőfokon, mint korábban.

Index: - Miért hívtad össze a város fiataljait 2002-ben?

Kövi Szabolcs: - A városból elsősorban a közösségi gócpontok hiányoztak, és ugyanez a helyzet ma is. Szervezkedni először a Séd mozi szánalmas állapotának ürügyén próbáltam: összehoztam a HÖK és a diákönkormányzatok képviselőit, valamint az ügy iránt érdeklődő korombelieket. Közös tapasztalatunk – ami ellen tenni szerettünk volna – az volt, amit sokan mondogatnak: Veszprém halott város.

Index: - Mivel próbálkozott az egyesület?

KSz: - Olyan rendezvényeket szerveztünk, amikbe nagyrészt a középiskolásokat vontuk be, hosszú távon ugyanis rájuk építve lehet az idősebb korosztályok aktivitását fokozni, de nem csak velük számoltunk. Hagyományteremtő eseményeket szerettünk volna létrehozni, amikben a város polgárai is örömüket lelhették volna. Jó társaság jött össze és lehetet érezni, hogy van erő az egyesületben. Egyik fontos próbálkozásunk a Karnevál volt. Annak ellenére, hogy sokan drukkoltak ellene, a bulin mintegy 1500 ember vett részt, és nagy meglepetésre az „alvó” veszprémiek közül kétszázan jelmezt is öltöttek. Rendeztünk Belvárosi Bulit a kereskedőkkel összefogva, hiszen közös érdek, hogy a központ élettel teljen meg. Volt kiállításunk, fellépési lehetőséget nyújtottunk helyi zenekaroknak, és a diákok irodalmi lapot hoztak össze. Az egyesület kemény magja lelkét kitéve dolgozott, de egy idő után már nem tudtuk megmozgatni őket. Szintet kellett volna lépnünk: egyfajta középiskolai diákmunkává kellett volna fejleszteni a szervezést. Fontos tanulság: hosszútávon nem lehet mindenfélébe ingyen belerángatni az embereket. Egy évet szántam erre az ügyre az életemből, aztán vártam, hogy feltűnjön egy olyan személy – mondjuk egy egyetemista –, aki mindezt karakteresen továbbviszi. Ilyen azonban nem jött, és én kiléptem.

Index: - Milyen problémákkal szembesültetek?

KSz: - Gondjaink voltak a kommunikációval: az iskolák azt hitték, hogy mi a diákokon rejtélyes okokból uralkodni vágyó szervezet vagyunk, vagy esetleg a pályázati pénzekből magunk szeretnénk meggazdagodni. Többen politikai csoportként azonosítottak miket. Célunk csupán az volt, hogy olyan események történjenek, amelyek révén a különböző középiskolák diákjai között párbeszéd alakulhat ki, és szerveződjenek közösségek az iskolákon belül is. Mindezt tulajdonképpen nem is nekünk kellett volna csinálni. Erre a munkára a városnak vannak fizetett állásai, ahová olyan embereket kellene helyezni, akik megfelelően őrültek és elszántak ahhoz, hogy ebbe fektessék az energiájukat.

Index: - Használtad a „halott város” kifejezést. Hol látod a probléma gyökerét?

KSz: - A dolog egyszerűbb, mint gondolnánk. Veszprémnek régen az Óváros tér volt a főtere, ezt a kommunizmus idején elveszítette, ugyanis az akkori vezetés a húszemeletes alá egy másik központot épített, hogy a régit tönkretegye. Az új önkormányzat azonban nem orvosolta ezt, nem próbálta centralizálni a belvárost, ami egy ilyen kis településen nagy hiba. Az Óváros tér nagyon szép lett, de nincs itt semmi, ami ide vonzaná az embereket, s hasonló a helyzet a Kossuth utcán is. A koncepció hiánya az oka annak, hogy nincs egy hely, ahol az emberek szívesen töltik az idejüket. A helyzet romlik, mert a plázával – ami ellen amúgy semmi kifogásom nincsen – létrejött egy újabb pont, ami elvonja az embereket a belvárosból. Nem igaz, hogy a veszprémi passzív népség – bizonyítják ezt a rendezvényeink vagy az Utcazene Fesztivál, ahol óriási tömegek mozdulnak meg. Szerintem a vezetésnek nagy a felelőssége: a kulturális életet, a fiatalok szervezését, szerintem, igenis lehet és kell felülről vezérelni.

Index: - Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy a városon átok ül. Mit értettél ez alatt?

KSz: - Az átok nemcsak Veszprémet sújtja, hanem az egész országot. Lehet, hogy a kreatív közösségek hiánya valamiféle kortünet, amit egyszerűen el kell fogadni. Talán ma inkább profi programszervezésre van szükség, aminek segítségével mindenki maga választhatja ki a kulturális piacon a neki tetsző programot. Ha ez igaz, idejétmúlt olyan csoportosulásokban gondolkodni, amelyek talán csak a nosztalgiázó harmincéves korosztálynak hiányoznak. Nem tudom, miért, de az emberek maguktól nem cselekednek. Az önkormányzattal mi is szót tudtunk érteni, ez nem lehet a baj. Problémáink éppen abból adódtak, hogy a polgárok közül nem álltak mellénk elegen. De ha a város lakói, szervezetei nem fognak össze, a fiatalok nem aktivizálják magukat, akkor nem marad más, mint elszenvedni a jelenlegi, koncepció nélküli irányítást.

kági