„Éva, Mari, Irén, s az utolsó villamos, egy krakkói kirándulás és az éjféli gyors, bezárva egy borítékba, ki tudja, hol kallódik el?” Cseh Tamással – mi másról – a dalról beszélgettünk.

Index: - Milyen élményekből született az új album?

Cseh Tamás: - A dalok úgy keletkeznek, hogy eljátszok két-három dallamot Gézának (Bereményi – a szerk.), ketten ülünk az asztalnál, talán bor van előttünk és kávé. Aztán, ha Géza úgy érzi, hogy egy dallam valamit elindított a fejében, írni kezd, és én szinte a végéig nem tudom, mit ír. Később magam is csak következtetek, hogy miről, miből születtek meg benne a sorok. Az sem biztos, hogy a történet saját, de mindeképpen olyasvalami, amiben úgy hisszük, érintve vagyunk – legalábbis Bereményi. A dalt aztán már az első éneklés után én is a magaménak érzem. Mindenből lehet dal, minden tíz méteren terem egy. Mindenütt találhatunk egy emberi történetet, egy kisebb drámát, egy nagyobb örömöt, egy szerelmet, kalandot, hajnalt – dalt írni rengeteg dologról lehet, és kellene is, mert az idő véges. Géza jól ír. Érzékeny, klassz ember, aki mindig is ezt fogja csinálni. A szemed színéről is tudna dalt írni, de persze ő nem a szemek színéről szokott, hanem a sorsunkról. A környezet, amiben élünk, megfilmesíthető, színházban is eljátszható, de talán elénekelni lehet a legjobban.

Index: - Dalaik erősen megidézik egy-egy kor hangulatát. Ettől nem veszítik el aktualitásukat az évek során?

CsT: - Úgy gondolom, dalaink aktualitása nem pillanatnyi. Körülbelül ezret írtunk már, s talán ha öt-tízben találunk napi politikát, napi gondokat. Inkább úgy fogalmaznék, hogy helyzetjelentéseket küldünk. Most nagy a zaj, rózsaszín a ködfelhő és rengeteg a pénz a világban, s ez nem biztos, hogy kedvez a daloknak, de mi sosem akartunk mindenkinek énekelni, és Valakiknek sem. Sőt, énekelni akár egyedül is lehet.

Index: - Hogy érzi magát ebben a világban?

CsT: - Nem tetszik. Mindennek ára van – szabott és szigorú. Egy lazább, kedvesebb, naivabb embert itt hamar farba rúgnak. Diktatúra ez is, a pénz diktatúrája, kicsit másfajta, mint az, amiből éppen most jöttünk ki. A művészet nem megvásárolható, azt az ember szívből csinálja. A színész, a tanár, a tanító, az operatőr – és még sorolhatnám – mind-mind hivatásszerű pályák. Ha a legfőbb szempont ezeken a területeken az anyagi lesz, akkor könnyen meghalhat belé az ember. Nem ijedtem meg ettől, csak szomorúbb leszek, ha mondjuk Magyarországon kevesebb lesz a színház, mert esetleg csak a rentábilisak lesznek képesek működni, a kis, amatőr színpadok pedig eltűnnnek. Nem azért siránkozom, mert nekem valami nem jutott: én korosztályomhoz képest boldog ember vagyok, aki azt csinálja, amit szeret és amihez ért.

Index: - A rendszerváltás előtt sok dal szólt „valami ellen”. Ez ebben a helyzetben ez nem működik?

CsT: - A pénz ellen nincs mit énekelni. A kádári diktatúrában olyan kódolt nyelven berzenkedtünk, amit megértettek az egész Kárpát-medencében. De mit mondjak ma: hogy nyugodj meg egy kicsit, és ülj le? A disznófejű nagyúr ellen nem lehet harcolni, esetleg magatartásformákkal – talán. Azért még képesek hatni a történeteink. Nem mondom azt, hogy ugyanúgy tömött előadótermek várnak, mint régen, de be kell látni, más dolog is van a világon, mint a dal. Ha az emberek hallják, amit éneklek, talán gazdagabbak lesznek. Aki viszont nem szeret gondolkodni, annak nem is érdemes meghallgatnia minket; ő talál magának más nézni- és hallgatnivalót a világban, amikkel persze nem biztos, hogy jobban jár. Ez most úgy hangzik, mintha mi valamiféle ellenkultúrát képviselnénk, de tény, hogy amit csinálunk, ma is könnyen azzá válhat.

Index: - Nagyon sok fiatal hallgatja a húsz-harminc éve született dalokat is. Ők vajon mit értenek bele a ezekbe?

CsT: - Úgy látszik, a zenénk kortalan. Amiről hajdan énekeltünk, nem változott meg, bizonyos szituációk ugyanúgy előfordulnak ma is. Egy-kettő azért van, amit talán most már kevesen érthetnek. A régi Balaton légköre például éppen ilyen, mert az a tó már rég nincs, de Krakkóba ma is megy vonat. Bereményi olyan fordulatokat is használ, amiket szeretnek a fiatalok, sőt a gyerekek is, mert a szövegek képszerűek, megfoghatók: apa kalapja elképzelhető számukra is. A fiatalság nagyon érzékeny és értelmes réteg, mindig is az volt. Mi is fiatalon voltunk a legjobbak: nem lehetett átejteni bennünket. Amíg ez a korosztály is képviselteti magát a nézőtéren, büszke vagyok. Ők biztosan nem azért jönnek el egy koncertre, hogy kifizessék a drága jegyet, hanem mert azt mondják: ez a fickó meghal nekünk a színpadon. És ez igaz is, mert én a szívemből éneklek. A hangomból nem tehetem, mert az nincs. Az emberek mégis szeretnek – engem ezzel tüntetett ki a sors, és ez nagyon jó érzés.

kőváry