A LÁZadásnak nálunk vége, járvány kitör. Infulenza otthonról tova, mi meg maradunk. Ha pechünk van, a helyzet is marad, amit utálunk, mert vannak dolgok, amik nem oldódnak meg olyan könnyen. Mindegy, hogy munka, tanulás vagy a család a nyavalya oka, kínunk van, és kész. Meg egy farkasunk, akin ha van sapka, az a baj, ha nincs, akkor meg az a baj. Mert vagyunk olyan böszmék, hogy mindig azt bántjuk, akit nem kéne.

Szóval ott van ember, a maga valójában, amit már nagyjából ismerünk. Tudjuk, hogy mit jelent, ha beszéd közben megrándul a szája széle, vagy ha bután néz. Azt is tudjuk, mennyit bír, mármint a cseszegetésből. Mégis, ha bajunk van, azt hisszük, ezek a határok csak úgy maguktól kitágulnak majd. Csak azért, mert szeret, vagy mi. Ha meg nem szeret, akkor jobb is, ha most kiderül, mert később biztosan sokkal rosszabb lesz. Tehát nyúzzuk, mint Pistike a mamáját a nyalókáért.

Tehát adott egy helyzet, ahol keménynek kell lennünk, mint a hathetes bunker-kakinak, vagy legalábbis, mint egy férfinak. Egy helyzet, ahol nem lehet nyávogni meg nyüszögni meg hisztizni - mert nem. Ilyenkor előkotorjuk magunkban a farkast, pöcsöt növesztünk és álljuk a sarat. A baj azonban az, hogy ettől még nőstények maradunk, tehát igazából kár a gőzért. Sőt, hajlamosak vagyunk arra, hogy kitaláljuk: minket már nem érdemes szeretni, mert mi sem szeretjük magunkat. Az utóbbit persze nem ismerjük el, pedig logikus, hiszen ki szeretheti magát férfiként, mikor nőnek született? Mielőtt azonban erre rádöbbennénk, kicsináljuk emberünket.

Az utált helyzet így szépen lassan a fejünkre nő, mégpedig a saját hibánkból. Mert ilyenkor nincs jó válasz a hülye kérdéseinkre, és a farkasunk továbbra sem fog belelátni a fejünkbe. Ezért nem is fogja érteni, mit keménykedünk vele, mint a többi kan a csajozásos mutatványok közepette. Pedig ha szem elől téveszti bennünk a nőt, ösztönösen férfimód fog reagálni, azaz előjön belőle a kanegér, ami a lelkünk mélyén várakozó cicust halálra fogja idegesíteni. Jobb tehát, ha gyorsan szabályokat állítunk magunknak.

Az utált helyzet a mi helyzetünk, ember nem tehet róla – tehát nem hibás. Nem ő az oka, hogy nem lehetünk vele, amikor akarunk, hogy türelmetlenek vagyunk, és hogy sapkát kell hordani a hidegben. Ezért próbáljunk meg örülni neki, amikor együtt lehetünk, ne azon agyaljunk, hogy majd mennünk kell.

Igenis csajok vagyunk, főleg emberünknek, tehát legalább előtte ne játsszuk a kemény nőt, mert nem fogja érteni, és értékelni sem. Inkább mondjuk ki, mi a baj és bőgjünk nyugodtan. Persze hisztizni nem szabad, de gyengének lenni igen. Gyengédnek lenni pedig szinte kötelező. Mert igenis ellensúlyozni kell a keménykedést, igenis szeretgetni kell, meg ölelgetni meg szexelni, mert az – valljuk be őszintén – nekünk is nagyon fontos.

Az utált helyzet ugyanis idővel megszűnik, de a farkasunknak ettől még nem kell ugyanazt tennie. Ha már megtaláltuk azt, aki bírja a gyűrődést, legalább vasaljuk ki, miután kimostuk és kicsavartuk. A hülyeségeinket meg söpörjük ki - a szőnyeg alól is -, és maradjunk nők, még ha a bajok csőstől jönnek, akkor is. Mert nőnek lenni MELLesleg nem éppen hátrány.

De ez már egy másik történet…