Mik, melyek azok a dolgok, amikre szívesen, könnyen gondolunk vissza, s egyáltalán miért érezzük fontosnak, hogy akár csak egy pillanat erejéig is újra magunk elé idézzük ezeket? Bármelyik kifejezést is válasszuk, valami mindenféleképpen közös lesz bennük. Mi mást ünnepelnénk ilyenkor, mint azt a közösséget, ami - ha másképpen nem is, de az emlékezés szintjén még mindig - köt bennünket. Az emlékekhez való ragaszkodást, pusztán az emlékezés kedvéért.

A retró szó hangzásában egyaránt találhatunk kritikai jellegű megállapításokat mind a felidézett időszakra, mind az emlékezés folyamatára vonatkozólag. A mássalhangzók keménységéhez társul mindaz az ironikus jelleg, amit tovább fokoz a jelzett időszakról alkotott értékítéletünk is. Valami, amire nem feltétlenül a legszívesebben emlékezünk, mégis lehetséges, hogy hiányérzetünk lenne, ha nem ezen a módon emlékezhetnénk.

A nosztalgia szó harmonikusabb hangzása a beteljesült vágyak kellemes emlékké alakulását hordozza magában, ami zaklatottság helyett jóval finomabb reakciókat vált ki a múltba tekintő személyből. Az emlékezés azonban nemcsak a személyek sajátossága. Közösségek, csoportok hasonló elvek alapján értékelik a saját dolgaikat, s ugyanígy az egymást követő időszakok emlékezési technikái sem feltétlenül egyformák.

Hogy egyes közösségek, korszakok a két kifejezés közül melyiket érzik inkább sajátjuknak, az valószínű, hogy elsősorban a felidézendő emlékektől függ. Mindezek elrendezése alakít ki bennünk, illetve magunk körül aztán valami olyat, aminek az egyik, avagy a másik, esetleg valami egyéb elnevezését adjuk.