Igazából – sajnos – semmi mást nem jelentenek nekünk, járókelőknek, mint bűzlő, gusztustalan embereket – akiket el kéne tűntetni a városból. Mégis akadnak olyanok, akik munkájukkal segítik őket, még a „kedvezőtlen körülmények” ellenére is. Mert bármennyire „más” egy hajléktalan, mégiscsak ember, aki egyszer régen úgy élt, ahogy mi ma… Kolárovics Attilával a hajléktalanszálló vezetőjével beszélgettünk a jelenlegi helyzetről, arról, hogy mi lenne az ideális megoldás.

Index: - Télen mennyivel nehezebb a hajléktalanok helyzete?

Kolárovics Attila: - Sokkal, mert hideg van. Számos megválaszolatlan kérdés él ezzel kapcsolatban a társadalomban: miért választják inkább a fagyhalál lehetőségének veszélyét? Kik azok a sokat emlegetett hajléktalanok?
Bajba jutott, otthontalanná vált emberek, akik elveszítették munkahelyeiket, lakásukat, emberi kapcsolataikat vagy „csak” megbetegedtek, elváltak vagy éppen árvának születtek. Ugyanolyan emberek, mint mi, csak nem a megfelelő időben vagy helyen, családban jöttek a világra, vagy ha igen, azzal nem jól éltek. Ki a felelős? – kérdezik sokan. Ugyan ki tehet arról vagy az ellen, hogy melyik földrészen, országban, korban, kultúrában látja meg a napvilágot? Hogy milyen a világnézete, milyen a színe, vagy törődtek-e vele a szülei, törődik-e vele a társadalma?

Index: - Hogyan juthat el valaki hajléktalanságig?

KA: - Hosszú és rögös út a hajléktalanná válás útja. Az „utcán” élés már a végtermék. Az utcát választó ember – általában – szabadon akar élni, vagy szabadon akar meghalni. Ne várjanak el tőle semmit, ne kelljen már végre megfelelni senkinek, ne szabályozzák semmivel… Minden embernek van – bizonyos határig – szabad akarata, döntési lehetősége saját sorsa felől…

Index: - Önök – ezek után – mit jelentenek a hajléktalanoknak?

Minden télen fokozottan odafigyelünk az utcai hajléktalanokra, amikor az életveszély elhárítása az elsődleges cél. Teajáratokat üzemeltetünk, ételt, ruházatot, takarót osztunk, és több-kevesebb sikerrel győzködjük őket afelől, hogy jobb lenne nekik idebenn….

Index: - A város önkormányzata mennyiben segít?

KA: - Lehetőségéhez mérten – talán kielégítően. Az illetékesek tisztában vannak azzal, hogy lehetne még jobb és hatékonyabb az ellátás, de az anyagi lehetőségek korlátozottak, és a város lakói sem éppen ezt a területet akarják fejleszteni. Okkal vagy ok nélkül… nyitott kérdés marad.

Index: - Milyen lenne az ideális állapot?

KA: - Röviden: a Mennyben élni. Kicsit földhözragadtabban: ideális lenne, ha lenne prevenció, működne a jelzőrendszer, ha a társadalom, a közvélemény nem ítélné el az elesettjeit, nyomorultjait, szegényeit, kisebbségeit és időben jelezne a megfelelő szervezeteknél, amikor bajba jutott embert, családot észlel. Például családon belüli erőszak, szenvedélybetegségek, munkanélküliség, fizetésképtelenség, iskolai magatartás vagy teljesítés zavarai, vagy egyéb kockázati tényezők észlelése esetén. Fontos lenne, hogy a hatalom birtokosai éppen ezért többet szánnának a megelőzésre, ugyanis sokkal eredményesebb és olcsóbb egy bajba jutott családot még otthonában megsegíteni, mint a teljesen lecsúszott, esetleg személyiségében eltorzult embert helyreállítani, szétesett családot összehozni… Ezért „találták ki” a családsegítést, a családterápiát.
Ideális lenne, ha az állam észrevenné, hogy olcsóbb és hatékonyabb volna akár nem nyereséges munkahelyeket támogatnia. Hogy valóban embernek érezhesse magát ez a csodálatos lény, ahhoz szüksége van aktív, kreatív tevékenységre, munkavégzésre, ez ad biztonságot, lehetőséget alapvető szükségleteinek kielégítésére. A munkanélküliség a személyiségfejlődés halála. Más kérdés, hogy ma idehaza a munkatevékenység leggyakrabban nincs megfizetve, sőt, a „szerencsés” dolgozót legtöbb ki is zsákmányolják.
Ideális lenne, ha a pszichiátriai beteg, a szenvedélybeteg a neki megfelelő helyen kapna kezelést, és nem az utcán rohangálnának az önmagukra és a társadalomra veszélyes esetek… , hogy végül sokan a hajléktalan-ellátásban kössenek ki. Méltatlan dolog, hogy sok idős ember problémáit gyermekei nem tudják megfelelően kezelni, nem találnak számukra megfelelő gondoskodást, és ugyancsak itt találkozunk velük. Bocsánat, de tartozunk annyival szüleinknek, hogy amikor újra gyerekek – idősebb gyerekek – lesznek, segítsünk nekik egészen az „elköltözésig”… persze akad olyan, akin nem lehet segíteni.
Ideális lenne, ha például az egyházak nem egymást marnák, hogy kinél van az igazság, ki legyen közelebb a kondérhoz, stb. Adni is kellene, több lelki, szellemi és karitatív tevékenységet. Felkarolni az elesetteket, betegeket, kisebbségeket, idegeneket, szegényeket, segíteni az embereket az élet nehézségeinek, szellemi, lelki folyamatainak megértésében. Természetesen maximálisan meghagyva az ember legalapvetőbb szabadságjogát arra nézve, hogy miben higgyen és azt hogyan gyakorolja - más szabadságát ezzel nem korlátozva.

Index: - Veszprémi szinten min lehetne még változtatni?

KA: – Közelebb állnánk az ideálishoz Veszprémben, ha lenne egy „fapados” szállónk is, ahol az alacsonyabb igényszintű ügyfeleink lakhatnának - kevesebb korlátozással, elvárással de mégis biztosítva az alapvető emberi szükségletek kielégítésének lehetőségét. Szükség lenne a belvárosban közfürdőre, ahol a szegényebb embereknek lenne lehetőségük a tisztálkodásra. Fontos lenne jóval több külső szociális férőhely létesítése, ahol szakemberek állandó felügyelete mellett élhetnék életüket a nehézsorsú családok. Szükségszerű volna sokkal több energiát fektetni a szenvedélybetegségek elleni küzdelembe, első helyen az alkoholizmussal… Nem utolsó sorban óriási szükség lenne szociális bérlakásokra!
Folytathatnám ezt a felsorolást a végtelenségig, de nem akarok egy mindentudó okostojás képében díszelegni… Ezen a földön, ebben az életben mindezt megvalósítani már nem biztos, hogy lehetséges, előbb hazavágjuk ezt a világot a környezetszennyezéssel, az erkölcstelenség határtalan növekedésével. Van, ami sok pénzzel megoldható lenne, ezért vannak fejlettebb társadalmak, ahol jobban működik például a hajléktalan-ellátás is, de nem minden pénz kérdése. Hanem emberi hozzáállás, beállítottság, elhivatottság, olyan valódi értékek tisztelete, mint az emberi élet méltósága, a szeretet, a békesség, a tisztesség stb. Mi, szociális segítők azért vagyunk, hogy küzdjünk, és amíg élünk, remélünk!
Senkit nem kívántam megbántani, minden tisztelet a kivételeknek!

Hozzászólásokat, véleményeket szívesen látok: szocgondkp@vnet.hu