Gondoltam, megnézem Koltay Lajos filmjét. Kíváncsi voltam Kertész Imre könyvének elolvasása után a celluloid változatra. Úgy gondoltam, megosztom gondolataimat az olvasókkal. Nézzék el nekem, hogy mégsem ezt teszem.

Már az is önmagában morbid, hogy egy holocaustról szóló filmet egy bevásárlóközpontban vetítenek. De most mondják meg, hol máshol lehetne Veszprémben? Ha valaki arra adja a fejét, hogy egy plázában ül be a moziba, akkor már megszokhatta, hogy ennek az időtöltésnek szerves része a coca-cola és a pattogatott kukorica – ez utóbbi behelyettesíthető burgonyaszirommal.

A bejárat előtti büfében jókora sor kígyózott, hogy a nézők magukhoz vehessék a moziban használatos túlélőcsomagot. Mivel most jártam először plázamoziban, nekem meglehetősen ellenszenves volt, hogy két tini mellettem kétpofára zabálta a kukoricát a film alatt. Egyáltalán, az egész teremben aláfestő zajként végig hallatszott a műanyag poharak ropogása, a popcorn zaja - miközben a vásznon az újkori történelem legborzasztóbb korszaka elevenedett meg, s egy majdnem kamasz srác borzalmas szenvedése, emberfeletti küzdelme az életben maradásért. Megjegyzem, ha valami harsány amerikai filmre ültem volna be, akkor is idegesített volna a populáris kultúra ez irányú megnyilvánulása.

Tudom, megint a végletekig demagóg vagyok, de az ízléstelenségnek is van határa. Senkinek nem jut eszébe, hogy ennél a mozinál talán fel kellene függeszteni a kóla és a kukorica árulását? Jó, hogy a szerencsés vásárlók között nem sorsoltak ki McDonald’s menüket a bejáratnál!