A magyar közélet tisztasága olyan, mint a magyar foci – nem létezik. A politika olyan, mint az ablakpucolás: hamar rájössz, hogy a mocsok a másik oldalon leledzik... Mégis, az igazság, mint X-akták, mindig odaát van… Az utópia pedig nem más, mint amikor a négy nyelven beszélő, egyetemeket végzett rendőr felsegíti a becsületes fizikai munkától elfáradt politikust a veszprémi mágnes-vasútra, amin a gazdag közalkalmazottak és tisztességes vállalkozók utaznak a korrupt köztisztviselők bírósági tárgyalására…

A politikusok úgy köszönnek egymásnak: Legyen Ön is milliomos! Ha ceruzák lennének, a választásokon a faragatlan kétszínűek nyernének. Nem szeretik a Trabantot, mert kormányváltós. Azért küzdenek olyan elkeseredetten az újraválasztásukért, mert nem szeretnék, ha rájuk is vonatkoznának azok a törvények, amiket ők szavaztak meg...

A humor a politikában sem ismer tréfát. Közéleti uraink megbecsülése mélyrepülésben a béka hátsója és a Föld középpontja között kóvályog, mint a gólyának ama jól ismert ürüléke a levegőben. Az olyan típusú viccek, mint: szeretem a választási kampányokat - olyankor tele vannak a villanyoszlopok politikusokkal; egyre gyakoribbak. Fanyarodik a polgár... A közélet tisztaságát még a Vanish OxiGel sem adhatja vissza.

Megboldogult gyermekkoromban sokat volt szerencsém a Pallasz nagy lexikonát olvasgatni, és bár ma már elavult műnek tűnhet - például a kvantumfizikát illetően -, pár alapgondolat mélyen beleivódott világképét alakítgató gyermeki lelkembe, mint teszem azt ez, amit a DEMOKRÁCIÁRÓL olvastam:

"A legnagyobb horderejű eszme és egyúttal a legmagasztosabb jelszó a XIX. század művelt népeinek alkotmánypolitikai életében. Mint jelszó, nem kevésbé hatalmas, mint a gőz, villám, távcső, górcső, fonográf vagy a spektroszkóp ereje az emberi szellem anyaghódító hadjáratában. Millió meg millió ember hangoztatja világszerte: sokan csak sejtik, még többen merőben félreértik; a legtöbben visszaélnek vele. Magát az eszmét megérteni egész jelentőségében nem is értheti meg senki magasabb műveltség nélkül; helyesen lelkesedni érte pedig csak az tudhat, aki nemcsak kellő fokán áll a politikai képzettségnek, de egyúttal lelohaszthatatlan bensőséggel csügg az emberi haladás ügyén, és lelke mélyéből szereti az emberiséget, s áldozatot is bír hozni annak jövőjéért."

Én ezt elhittem... Mea culpa, mea maxima culpa. Azon kívül, hogy szeretnék naiv maradni, azzal is tisztában vagyok, hogy sajnos nem vagyok makulátlan, magasabb műveltségemben kicsit kételkedem, politikai képzettségem híján bizonytalan vagyok abban, hogy lelohaszthatatlan lenne minden törekvésem az emberi haladás ügyében, és áldozathozatalban sem voltam soha eminens, önfeláldozásban pláne. Nem vagyok kitartó, sem az igazság harcosa, néha hibázom, és azt sohasem ismerem be, makacs vagyok, keményfejű. Jobban szeretek kritizálni, mint kezdeményezni, megoldani, kidolgozni, létrehozni. Nem is lettem politikus, csak választó. Ez jutott nekem. De legalább ezzel élni szoktam. És ezzel nem is lehet visszaélni.