Tordy Géza még lánglelkű, ifjú színészként alakította Baradlay Jenőt A kőszívű ember fiaiban, most pedig - röpke 40 év elmúltával -, lám, nálunk rendez Jókait - igaz, Az arany embert. A lánglelkű, örökifjú rendező Nagy Andrással karöltve alkalmazta színpadra a regényt - hogy ez pontosan mit jelent, azt nem tudom, mivel a színházban osztogatott röplap szerint ezt már maga Jókai megtette.

Nohát, az úgy kezdődött, hogy a Petőfi Színház emberbaráti szempontoktól vezérelve jó napot akart szerezni az érettségizőknek, és elhatározta, hogy a "fogyasszunk röviden sokszázoldalas kötelezőket" mozgalom keretében műsorra tűzi Az arany embert. Szóltak hát a legkisebb Baradlay-fiúnak - akit bár kivégeztek a film végén, de ezt végül túlélte -, hogy jöjjön már le Veszprémbe, mert szükség van romantikus tapasztalataira.

A műnek egyébként is van helyi kötődése - gondolták közösen -, hiszen részben Balatonfüreden játszódik, meg Jókai itt is írta, ami ugyan nem Veszprém, de majdnem az, legalábbis agglomeráció. Jókai botanikus füzetecskéje meg amúgy is a mi túszunk - a múzeum könyvtárában rejtegetik az érdeklődők elől. Szóval minden körülmény adott, hogy Tímár Mihály nekünk fényeskedjék.

Na, és akkor az előadás. Főszponzor a Matáv volt, így bemondták, hogy kapcsoljuk ki a mobiltelefonokat. Kikapcsoltuk. A "díszletet" érdekesen tervezték: a színpad hosszán végigérő pallók lógtak drótkötelekről, amiknek a magasságát állítani lehetett - így hol tetőt, hol padlót, néha pedig lépcsőszerűséget képeztek. Jó ötlet volt, érdekes játékokra adott alkalmat, meg persze izgatottan vártuk, hogy mikor esik le róluk valamelyik színész.

Az előadás meglepően jó - meglepően jó, mondom, mivel egy sikerregényből (Jókai legjobb művének tartotta Az arany embert), három filmfeldolgozás után - amiből az utolsót gyakorlatilag mindenki legalább egyszer látta - nem könnyű valami újat mutatni, ami még érdekelheti is a nézőt. A fentebb utalt film egyébiránt nem igazán fogyasztható a mai néző számára, mivel túlzottan epikus, lassú cselekményszövésű. Arról nem is beszélve, hogy a cselekmény lélektani szálát szinte teljesen hanyagolja, elveszik az impozáns, de gyakran üres nagytotálok felszínességében. Ezt a problémát a drámaváltozat Tímárja ritmikusan felbukkanó monológjaival igyekszik orvosolni, amitől a darab néha kicsit szájbarágósnak tűnik, de legalább nem veszik el a lényeg: a főszereplő őrlődése két asszony és két életmód között, amiből végül már látszólag csak az öngyilkosság kínál kiutat.

A karaktereket igen jól eltalálták, Tímea szerepét mintha Halas Adelaidára írták volna, Korognai Károly pedig jobb Krisztyán Tódor volt, mint Latinovits. Nagyon tetszett, ahogy Nyirkó István borzas hajú kormányosból skatulyából kihúzott tiszttartóvá tudott változni. Szalma Tamás tépelődő, Hamlet-típusú Tímár Mihálya először kicsit furcsa volt, de végül sikerült megbarátkoznunk vele, sőt már-már megszerettük a darab végére. Egyedül az Atháliát alakító Bartha Alexandrával nem voltam kibékülve, mivel a karakter céltudatos kegyetlensége néha egyszerű menstruációs hisztériának tűnt interpretálásában. Különösen jó ötlet volt viszont a rendezőtől a Tímár, Teréza (Kolti Helga) és Noémi (Újhelyi Kinga) "háromszög" közreműködésével bemutatott pikáns kis játék, ami új elemként feldobta kicsit a műértő közönség hangulatát.

Végkövetkeztetésül elmondhatjuk, hogy a veszprémi előadás jobb volt, mint Gertler Viktor filmje, de Jókai eredeti regényének a színvonalát nem érte el (ez már csak azért is valószínűtlen lett volna, mert Az arany ember ötlete alapvetően regénytéma, ami minden más megjelenítésben kissé sután hat). Mindenképpen érdemes megnézni - és nem csak érettségizőknek -, mivel a téma klasszikus feldolgozásán túl új ötleteket, olvasatokat is felvet, de nem mindenáron érdemes megnézni, mert korántsem pótolja az eredeti mű által nyújtott irodalmi élményt.