A kultikus beszédmód legnagyobb veszélye, hogy képviselői könnyen elveszítik kritikai eszméletüket, s a személyiség köré felépített legenda egyre inkább átveszi a valóság helyét. A szóban forgó személy életének eseményei szimbolikussá válnak, mondatai pedig - gyakran kiemelve eredeti környezetükből - kinyilatkoztatásszerű jelszavakká. A kétségeket ébresztő momentumok kikerülnek a közbeszédből, a személyiség egyszerűsödik, kerek egésszé és fogyaszthatóvá válik.

Egy kultuszt életre hívó név sohasem örök, minden korszak és élethelyzet megtalálja a maga hősét. Fel- és letűnő héroszaink jellemeznek minket. Az angol romantika zsenikultusza életre hívta az isteni Shakespeare alakját, akinek tökéletes soraihoz hozzányúlni szentségtörés, pedig ki tudja, ki és hogyan jegyezte le drámái véglegesnek tekintett szövegét. A magyar szentek között az elsők között van Petőfi, akinek halála a szabadság bukásával volt egyenlő az annak leverését követő évtizedekben, vagy Vörösmarty, akinek betegségét a nemzet agóniájával állították misztikus párhuzamba, hanyagul megfeledkezve az alkohol és a vérbaj káros hatásairól.

Mai kultúrhéroszaink poszterekről és pólókról bámulnak ránk. Azért lettek jelképek, mert tudnak valamit, ami fontos nekünk. Nem kell sok hozzá, egyszerűek vagyunk: elég, ha nagyok a mellei, mint Pamela Andersonnak. Lehetnek, csúnyák, mint Marilyn Manson, nagypofájúak, mint Eminem, hülyék, mint Mr. Bean, fittek, mint Norbi - nagy keblek hiányában mindez még kihúzhat minket a csávából, bármi van is. Ők egyfunkciós félistenek, egy nem különösebben bonyolult értékrendszer hű katonái. Komoly ember nem is hordja őket a pólóján.

A komoly ember valami magasztosabbat vesz, olyat, aminek szimbolikája összetettebbnek látszik. Mondjuk csegevarásat! Dr. Ernesto Guevara de la Serna emberi alakja is egyre halványodik, s neve lassan beépül leszállott kultúrjavaink közé. Egy csillagos sapka, szélfútta haj, égő tekintet kétezerötszázért - ennyi lett belőle. Hogy ki volt pontosan és hány embert puffantott le közvetlen közelről az egyenlőség és igazság felé vezető úton, mindegy. Ő az örök forradalmár és idealista, s bár belül sosem leszünk ilyenek, kívül azért még hordhatjuk.

Persze sokan inkább együtt éneklik az Európa Kiadóval: "Sajnálom, de én nem fogom senki arcát viselni a ruhámon." Maximum a Menyhárt Jenőét.