Szutyok kisboltokban két kiflit vásárló panelegerek: itt, a szürke Haszkovón, az ázott betonon és liftszagú műanyagpadlón mi vagyunk a magyarok. De a világ, ami akkora, amekkorrát csinálunk belőle, tegnap kicsit nagyobb lett. Szabad ég alatt früstükölő, pápakísérő huszárokról hallottunk mesét.

A történet 1814-ben kezdődött, amikor VII. Pius pápa, mivel nem volt hajlandó Napoleont feleségétől elválasztani, egy hónapos franciaországi szobafogságot kapott büntetésül, s kiszabadulván, a Nepomuki Horváth János vezette huszárok védelme alatt tette meg a haza vezető, mintegy 1500 kilométeres utat.

190 évvel később, azaz 2004-ben, a nemesvámosi Abonyi Gábor huszárjaival végigjárta ezt a történelmi útvonalat - lovon, huszáregyenruhában, Lyontól egészen Rómáig, ahol a pápa magyarul köszöntötte őket.

Nem tudom, 190 éve mi jelenthette a legnagyobb nehézséget a lovasoknak, de biztosan egészen más, mint a maiaknak. A nemesvámosi Sándor huszárok és a hozzájuk csatlakozó osztrák Esterházyak dolgát főleg az állatorvosi papírok, belépési engedélyek és a pápa körül szolgálatot teljesítő biztonsági emberek elővigyázatossága nehezítette meg. Mindezek mellett az átkelés az Alpok hágóin, mely az elefántok történelmében Hannibál óta gyászos esemény, szinte gyerekjátéknak hatott.

Nem akarok a nemzetkarakterológia ingoványaiba tévedni, de eddigi életem során - talán közös sorsunkból kifolyólag - nem találkoztam egészségesen büszke magyarral. Abonyi Gábor viszont ilyen. Ő nem Tony Curtis-szel alapozta meg az országimázst, és nem is a nemzethalált emlegető, keserű hazafiak sorába tartozik. Európának azon lakói, akikkel a lovasok útjuk során találkoztak, már tisztában vannak azzal, hogy a magyar szürkemarha szarva azért hosszabb az olasz bikáénál, mert így belefér nyolc deci pálinka. Tudják, mennyivel finomabb a mi sonkánk a pármainál, és arról is meggyőződhettek, hogy a magyar huszáregyenruha a legszebb a világon.

A XIX. századi, Lyonban kezdődő történet a VMK Március 15. úti Klubkönyvtárában egyelőre véget ért Abonyi Petra kiállításával, aki fotóival dokumentálta az utazást. Kár, hogy a képek csak részben kapcsolódtak a huszárezredes élménybeszámolójához. A tárlatra válogatott fotók nevezetes épületei, szép szál magyarjai és csoportképei tudósítanak ugyan az utazásról, de nem mutatják be, milyen dolga vagyon a jó lovas katonának a XXI. században.