Egyszer csak, a semmiből, a "heppinyújír" jegyében feltűnik az ex. Mármint emberünké. Általában kettesben, "márpedig megértőleszek"-elvvel az agyunkban, nyugodtan ülünk a szobában, amikor csörög a telefon. Hiszen nehogy már minden rendben legyen, még a végén megenne minket az unalom. Ha ember a mobil kijelzőjére néz, és annyit mond: "na" vagy "hátezmegmitakar" vagy esetleg hümmög egyet - ...miközben furán vigyorog -, lehet hegyezni a füleket.

Ilyenkor három eset áll fenn. Az első: "kinyomja". Azaz leteszi, mielőtt felvenné, vagy mi. Gyanús. Második: felveszi, de kurtán-furcsán válaszolgat, míg a túloldalon leesik, hogy tán a zavarás esete áll fenn, és "excsaj" leteszi. Ez már megérdemel egy bájos, pislogós "kivoltaz?"-t, és itt álljunk is meg. Ha ezek közül történik valamelyik, akkor nagyon hamar gondoljunk utána a dolgoknak.

Mi ez a sunnyogás? Lehet, hogy az illető hölgyeményt, valamint a konkupuncikát, a szomsznézd csajt, meg az időjós nehézbombázót túl gyakran említjük embernek a "gyalulnád, mi" szavak kíséretében, mert van bajunk magunkkal, és azt hisszük, hogy... (pedig azt várjuk, hogy: áááááá, dehogy!). Ettől aztán már akkor balhét érez a levegőben a nyomorult farkas, ha nőstény van a vonal, azaz a hullám túloldalán. Ezt elkerülendő - ártatlan, boci szemeivel kiegészítve - jön a kamu, meg a duma, meg a hazudozás. Annak pedig egy a vége, fuss el véle! Már megint a magunk dolgát nehezítettük meg.

A harmadik esetben felveszi, üdvözli, és velünk egy légtérben beszélni kezd vele. (Amelyik ilyenkor elvonul valahova, annak van vér a pucájában.) Ez a lehető legintelligensebb, legőszintébb és legkegyetlenebb megoldás. Nesze neked asszonyállat, nem titkolózom, már vége köztünk mindennek, ő az ex, hallgasd végig te is: Jaj, hát jól vagyok, ja, köszi, anyuék is. Tesóm, hát persze, ja még együtt vannak. Ja, még mindig ott dolgozom, ja ők is megvannak. És a Robiék? Nem mondod? Vizsgázol? Miből? Stb, stb...

Leltároznak és leltároznak és leltároznak. A család, a barátok, a meló. Oda-vissza. Ember mosolyog és röhög és emlékezik. Csicsereg, gőgicsél. Mi meg nyomogatjuk a távirányítót, lapozgatjuk a könyvet, kinyitjuk és becsukjuk az ablakot. Közben szépen, lassan felforr az agyvizünk. Nem baj, nem baj, csak beszélgetnek. Aztán egyszer csak az ex a túloldalon "jaj,elisfelejtette,mitakarmondani". Na, és ebben a pillanatban nem szabad hányni, bármennyire is kell!

Nem kell rögtön arra gondolni, hogy mi mikor használjuk ezt a mondatot. Nem szabad, sőt tilos emlékezni arra, hogy hány pasit szedtünk fel vele! Mélylevegő, mosoly és nyugodtság. Akkor is, ha ember birkamód belemegy a könyörgéses, duruzsolós, végül "majdeszedbejut"-ba. Jusson eszünkbe: ha akarná, vele lenne. Ha hisztizünk, előbb akar majd vele lenni. Meg az, hogy kivel beszéltünk a múltkor telefonon, mikor felhívott munkaidőben. Tán nem a saját ex-ünkkel, véletlenül?!

Tehát jöhet az őszinte mosoly, és a gúny-mentes kérdés: és, hogy van? Aztán hallgassuk végig türelmesen a választ. Ha meg esetleg hánytunk volna, jöhet a "bocsika" és a fogadalom a legközelebbi alkalomra. Hiszen ki tudja, nálunk mikor jelentkezik "rosszkor" a "voltpasi"...

De ez már egy másik történet...