Perlaki Róbert a Veszprémi Petőfi Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház díszlettervezője és szcenikai vezetője. A Színművészeti Egyetemen és a Veszprémi Egyetem színháztörténet szakán szcenikát tanít. A megye Pro Comitatu-díjjal, a város Gizella-díjjal ismerte el eddigi munkásságát. A múlt évad végén megkapta a Petőfi Színház örökös tagja kitüntető címet. Pályafutása során a magyar színházi élet legnagyobbjainak előadásaiban működött közre.

- Hányadik előadását tervezi most?

Perlaki Róbert: - Nem díszlettervezőként kezdtem, ezzel csak 1980 óta foglalkozom, mégis 700-nál több bemutatón működtem közre fővilágosítóként, világítási tervezőként és szcenikai vezetőként. Mint díszlettervező a székesfehérvári Pattogatott vérfürdő (Popcorn) a hatvanhatodik tervezésem - ezen dolgozom jelenleg. Ezt a művet, amit most Szurdi Miklós rendez, nem nagyon ismertem korábban. Egy díszlettervezőnek folyamatosan tanulnia kell, s ha olyan hellyel, korral találkozik a darabban, amivel addig nem igazán foglalkozott, akkor bizony könyvtárba kell járni, tanulmányokat kell készíteni. A Popcorn esetében az amerikai popkultúrának kellett alaposan utánanéznem. Ebben a díszletben az is érdekes, hogy másfél millió forintnyi összeg állt rendelkezésünkre ahhoz, hogy a nézővel elhitessük: egy amerikai dollármilliárdos hallját látja. A szcenika nagyon sokrétű dolog, ebben áll a szépsége. Nemcsak a látvány megtervezése tartozik hozzá, rengeteg más is: a stílusismerettől, színháztörténettől elkezdve a gépészeti tudáson át azokig a gyártástechnológiai trükkökig, hogy miként lehet például egy betondzsungelt felépíteni a színpadon úgy, hogy azt hat ember könnyedén felkapja és kivigye, ha kell.

- Melyik munkája áll különösen közel a szívéhez?

PR: - Mindig annak kell a legjobbnak lennie, amin éppen dolgozom, de a régiek közül természetesen a sikeres előadások díszleteire emlékszem szívesebben. A színház olyan társasjáték, amiben a siker és a kudarc az egész társulatot érinti. A taps valóban nem csak a színészeknek, hanem nekünk is szól. Persze az is megesik, hogy az előadás nem túl sikeres, pedig a díszlet jobbat érdemelne, és olyat is megéltem már, hogy egy elfogadható előadáshoz nem sikerült méltó díszletet terveznem. Ilyenkor szoktam a makettet összetaposni. Hogy mennyire szeretek egy munkát, függhet a rendezőtől is. Azokat kedvelem, akik tudják, mit akarnak. Legutóbb Veszprémben a Galileit csináltam. Ruszt Józseffel nagyon jó dolgozni, a Galilei egy pontosan kitalált térszínházi előadás, ami közel áll hozzám. A színdarab függvénye is lehet, hogy mennyire élvezetes a tervezés: biztos, hogy Az ember tragédiája minden díszlettervező álma. Gyönyörű, nemes és nagyon nehéz feladat a Paradicsomtól az Űrig megjeleníteni az emberiség történelmének színhelyeit... nekem ez már megadatott...

- Mennyi ideje dolgozik a Petőfi Színházban?

PR: - Egyetlen élő, és kezdettől itt dolgozó alapító tagja vagyok.

- Miért ragaszkodik ennyire a Petőfihez?

PR: - Nagyon sok helyre hívtak. Öt vidéki és hat budapesti színházhoz mehettem volna. De engem ideköt valami, talán az, hogy mindenki itt van, aki közel áll hozzám. Mentem tárgyalni a Vígszínházba, az Operettszínházba és a Nemzeti Színházba is, de mikor beléptem, éreztem a levegőjükben valamit olyat, amitől tudtam: ezek nem az én színházaim. Hogy ez mitől van, azt nem tudom megmagyarázni. Veszprémben nőttem fel, ide kapcsol az első színházi élményem is. Gyermekkoromban nem volt társulat a városban. Az épület állt 1908-tól, de befogadószínházként működött, itt tartották a megyebálokat, azaz vegyes rendeltetésű intézmény volt. 1961-ben, mikor a társulat megalakult, A kőszívű ember fiait láttam először. Annyira megfogott a légkör, hogy azonnal ideszereződtem, és azóta sem tudom itthagyni ezt a helyet. Világosítóként kezdtem, onnantól ívelt felfelé a pályám: fővilágosító, műszaki vezető, szcenikai vezető, és miután elvégeztem a Színművészeti Főiskola képzését, díszlettervező lettem.

- Mitől lesznek egyéniek, hogyan ismerhetők fel a Perlaki-díszletek?

PR: - A kollégáktól hallottam, de én is úgy gondolom, hogy élethűek és színháziak a díszleteim. Akkor jó egy színpadkép, ha pontosan rámutat a darab lényegére, emellett fontos, hogy együttműködjön a színészekkel, ugyanis a díszlet nem csupán egy makett, hanem egyfajta munkaeszköz is.

- Minden díszlete kibírta az igénybevétel megpróbáltatásait?

PR: - Hitvallásom, hogy a díszletnek és a technikának szolgálnia kell az előadást, úgyhogy nálam nem fordult elő olyasmi, hogy a színész szerep szerint meghalt, de aztán nem aludtak ki a lámpák, és a közönség szeme láttára volt kénytelen kikúszni a színpadról. Ez nem munka, hanem hivatás. Maximális figyelemmel kell felügyelni az előadást. Persze elromolhat a gép és mulaszthat az ember, de a technikai személyzetnek tudnia kell, mi a dolga, ahogy a színésznek sem szabad elfelejtenie a szöveget.

Kőváry Ágnes