Az istenek ("fény fiai") leszállnak a földre, hogy jó embereket keressenek. Meglepetésünkre Szecsuánban - miután az egyedül a fogadásukra igyekvő Wong, a vízárus is elcsúszik kényes ízlésükön - pont egy utcalányt, Sen Tét szúrják ki maguknak. Meg is ajándékozzák (vagy megbüntetik) jóságáért ezer aranydollárral, ami elég ahhoz, hogy gazdagnak érezze magát, de kevés, hogy valóban az is legyen...

Bertolt Brecht már a második világháború alatt írta A szecsuáni jólélek című drámáját. A darab nem derűs, mint ahogy Brecht nem látta derűsen a világot - fájdalmat, szenvedést, kizsákmányolást ír le. Elutasítja a kapitalizmust, mert olyan értékek elvesztését látja benne, amelyek alapvetők az "emberiesség" szempontjából.

Brechtnél a cselekmény gyakran szaggatott, kihagyásos, a jellemek elnagyoltak, az előadást kommentárok vagy dalbetétek szakítják félbe. Ez az úgynevezett "faueffekt" (Verfremdungs-Effekt), az elidegenítés. Nem cél, hogy a néző beleélje magát a történetbe, sőt éppen kiszakítani igyekszik őt belőle, hogy kívülről alkosson saját, objektív véleményt, hozzon döntéseket - ez a brechti, epikus színház lényege.

Nehéz eldönteni, hogy Brecht éppen a sírjában forog, vagy holtában is mosolyog, miközben a Játékszínben nézzük A szecsuáni jólelket. Gyakorlatilag eltűnnek azok a momentumok, amelyek a szerzőre, modorára speciálisan jellemzőek, megszűnik az interakció, a közönség bevonása (becibálása) a darabba. Kapunk viszont helyettük más megoldásokat, amelyek szintén eltérnek a klasszikus színházi eszköztártól.

Harsányság, vásári komédia (ez mondjuk szintén közel áll a szerzőhöz), táj-csi edzés, viccelődés a kellékekkel - a komikum kiemelt szerepet kap az előadásban. A dráma szövege aktualizált, az istenek szabadszájúak és kisszerűek, mint ahogy kisszerű a szereplők többségének jelleme is. Pont a jellemsablonok teszik lehetővé, hogy egy-egy színész több szerepet is betöltsön a darabban.

Korognai Károly, a rendező sok mindent változtatott meg (hogy mást ne mondjunk, a végkifejletet például), és befogadóként néha nehéz felmérni, hogy mindez ártott vagy használt-e az előadásnak. Adott esetben a humor és a mozgásszínházi elemek, lehet, hogy éppen azt az elidegenítő hatást erősítik, amit a kimaradt eszközöknek kellett volna megteremteniük.

Ambivalens érzésekkel keltem fel az előadás után székemből. A darab hatott a közönségre, ez érzékelhető volt. Volt mondanivalója, még ha nem is az, amit Brecht eredetileg szánt neki. Mindent összevetve voltak jó megoldások és színészi teljesítmények. Valami megfoghatatlan dolog mégis hiányzott, hogy kerek egésszé váljon a történet. Talán a tanulság, ami poénná változott...