Egy közmondás szerint azok az emberek a rokonaink, akikkel amúgy nem állnánk szóba - de jó ideje tudom, hogy a megállapítás azokra a csoporttársakra is igaz lehet, akikkel a nyelviskolában hoz minket össze a sors.

Amikor a Lengyel Intézet tanfolyamára jártam, meggyőződésem volt, hogy az én csoportomnál szedett-vedettebb társaság nem létezhet. Egy satu humorérzékével megáldott rockergyerektől a végletekig pedáns, nyugdíjas orosztanárnőig tárult elém társadalmunk keresztmetszete. És mi, a Csoport tagjai, hetente két alkalommal minden fenntartás nélkül szóba álltunk egymással egy távoli szláv nép különös csengésű anyanyelvén.

Lone Scherfig filmjében egy kisvárosi olasztanfolyam gyűjti be a legképtelenebb sorsú szerencsétleneket. A csoport tagja egy heroinista prostituáltból sekrestyéssé detoxikált némber, egy botcsinálta pék-tündérke, aki mindent kiejt és betör, ledönt és felborít, egy fiatalon megözvegyült helyettes-lelkész, egy impotens, de annál szerelmesebb hotelportás, a világ legbunkóbb pincére, egy doktornő a belosztályról, egy fodrásznő lepusztult mamával és végül egy ízig-vérig itáliai leányzó, aki más nyelven nem is nagyon beszél, csak olaszul.

Egy kegyetlen vígjátékhoz elég lett volna csak ezeket az alakokat összeereszteni, de a forgatókönyvíró és rendező nem elégedett meg ezzel a társasággal, és további válogatott őrültekkel népesítette be filmjének világát.

A kétórás opusz nem csupán önfeledt kacagás. Sőt, éppen abban rejlik ereje, hogy egyetlen pillanatban sem egyértelmű: vicces-e vagy tragikus a történet. Két feleség, egy olasztanár, majdnem két apa és majdnem két anya halála alakítja az emberi kapcsolatokat, s a tanfolyamra nem a tudásszomj irányítja a városka lakóit, hanem a magány, a szomorúság, az emberség és a sikerélmény utáni vágy.

A rendező a Dogma '95 társaságához tartozik, s mint ilyen, ő is tudatosan dolgozik a hollywoodi, jól-megcsinált filmek ellenében mind a technikai mind a tartalmi vonalon. Ezzel a filmmel az alkotók a szerencsétlen hamupipőkék tragikomikus happy-endjét állítják szembe azzal, hogyan jönnek össze a dolgok a legújabb, tündérszép terézanyunak.

A Kuriózum Filmklub jó, és nem csak a mozizás miatt. Veszprémben valóban egyedülálló érdekesség, hogy sok és sokféle ember ül a nézőtéren - öregek, fiatalok, rockercsávók és orosztanárok.