Ott ülünk, állunk, fekszünk és nézünk. Leginkább nézünk. Mert oké, jó, meg minden, de… Jajaja, bizsereg, meg lüktet, meg alig kapunk levegőt, de kéne az az izé. Megőrülünk, lihegünk, mint egy óra torna után, de nem tudjuk, mit kéne tenni még. Pedig nekünk kell tudni, mi a jó. Ember meg néz, hogy most mit csináljon. Holott ilyenkor minden mindegy: katymatyból nem lesz agytorna.

Hiszen ott fekszünk, nyársra fűzve, irulunk-pirulunk a tűztől. Minden adott, minden rendben, mindenki egyért, egy mindegy miért, de nem jön. Nesze neked modern asszony! Már nem az van, mint régen, hogy a férfi jön, lát és győz, ím, eredménye lett a sipákolásnak. Ember jön, lát és meggyőz. Ha más nem, arról, hogy nekünk is legalább annyi időnk volt. Először pedig ezzel kell tisztában lennünk.

Időt kell szánni rá - mondják az okosok. Elgondolkodtató, hogy melyik tevékenységünket kurtítsuk meg emiatt, vagy mit dolgozzunk át a cél érdekében. A lábközi csoda-csücsök, vagy a barlang-ajzó bizony elég érdekes helyen vannak. Míg ember dorongja "kilóg", a tokja-vonója nehezen elérhető számunkra. (Pedig néha szívesen ráhúznánk a nóta-fára.) Így, míg a férfi egy laza mozdulattal kezébe veheti az irányítá(r)st, nekünk előbb budiba be, bugyika le, combika szét... Ez ilyen időben azért érdekes, mert bizony, mikor jön az inger - és találunk alkalmas helyet, megfelelő időben - a kezünk jéghideg lesz, az tuti. Aztán, mire felmelegítjük, úgyis elmegy a kedvünk az egésztől. Holott gyakorolni kell.

Ha mégis minden összejön, és magunkban maradunk, jön a kérdés: és most mi van?! Próbálkozunk itt, nyúlkálunk ott, közben igyekszünk szexuálisan fantáziálni és elvonatkoztatni a nőgyógyászos élményektől. Ez néha nem egyszerű, mert először jön a "hülyevagy-micsinálsz" érzés. Nincs erre most idő, meg mi van, ha jön valaki, meg egyébként sem érzünk semmit, meg ilyenek. Ilyenkor nem jut eszünkbe semmi jó szexfilm vagy szuperszexi pasi, csak az, hogy embernek bezzeg elég egy pár bigcsöcs látványa, és máris tekeredik a kígyó, réteg akar lenni. Aztán erősen arra gondolunk, mi volt a múltkor. Amikor már majdnem, de mégsem. Hirtelen bevillan ember bárgyú tekintete, látjuk magunkat kívülről, ahogy színlelünk, vagy éppen egy mozdulattal megadjuk az engedélyt a távozásra. Végül nem jutunk semmire.

Aztán egyszer, véletlenül és váratlanul, talán a helyijáraton - jön a hőhullám. Semmi szexi pasi, semmi erotikus jelenet, csak valami izé. Érdekes módon elég összeszorítani a combikát, vagy odanyúlni, mintha éppen fázna a kezünk, és máris üvölthetnékünk támad. De az is lehet, hogy a rajtunk-alattunk pihegő embernek azzal kell szembesülnie, hogy nem látjuk, nem halljuk - saját magunktól. A lényeg, hogy a gyorsvonat utolér, csak nem kell futni előle...

Ha pedig egyszer felszállunk rá, megvan a karácsonyi ajándék magunknak - meg aptyuknak is... De ez már egy másik történet...