Hobo több mint negyed százada jelen van a magyar művészet palettáján. Nem lehet mondani, hogy csak a rockzenéjén, hiszen tevékenységét nem csak a Hobo Blues Band-ben fejti ki, hanem költői esteken lép fel, ír, műfordításokat készít, de filmekben is szerepelt már. (Agitátorok, Kopaszkutya, Eszkimó asszony fázik) Mostanában mutatta be új, Faludy György estjét. A budapesti Új Színház büféjében ültünk le vele, hogy egy kicsit a múltról, egy kicsit a jelenről beszélgessünk.

Index: - A rock and roll mellett neked József Attila a mindened. Milyen párhuzamok vannak a rock and roll filozófiája és József Attila között?

Hobo: - Mára a rock and roll nagyobb részben elveszítette a filozófiáját, melyet a hatvanas évek végére alakított ki, összefonódva az akkori "ellenkultúrával" és ifjúsági mozgalmakkal. Ma már nem találok párhuzamot a két dolog között. Amennyire József Attilában megmaradt, a rock and rollból az újabb nemzedékek színre lépésével és a hatalmas üzlet megjelenésével kiköltözött a filozófia. Nekem ma is elsősorban a BLUES a fontos. Ez a műfaj nem változott. Néhány jó év után kiment a divatból, így megőrizte függetlenségét. József Attilát nem a rockkal való összefüggés miatt szeretem, hanem mert a magyar kultúra híve vagyok. Ő az egyik legnagyobb magyar kulturális személyiség és az egyik legnagyobb magyar költő. A hetvenes-nyolcvanas években a rockban még benne volt a szabadságvágy. Ez a vágy benne élt József Attilában is. Nos, ez a zenére ma már nem jellemző.

Index: - József Attila így ír a Nagyon fáj című versében: "A kultúra úgy hull le rólam, mint ruha másról a boldog szerelemben." Szerintem ez az idézet nagyon jól jellemzi a mai kor és a kultúra viszonyát. Ha hozzátesszük a Blues Jim Morrisonnak című dalodból azt a részt, hogy "Költő nem jár kamatlábon", akkor sajátos képet kapunk a világlátásodról. Kérdezem, ebben a mai, nem éppen értékálló korban hogyan lehet értékeket, például költészet közvetíteni?

Hobo: - Nincs erre recept. A legfontosabb dolog a hitelesség és a személyiség. A Hobo Blues Band koncertjein - amelyek a legfontosabbak számomra - vagy a költői estjeimen többen vannak, mint öt-nyolc évvel ezelőtt. Egymásnak adják át a híreket és az internet is sokat segít. Az fajta kultúra, amit most zúdítanak az emberekre, nem éri el a célját mindenkinél. Minden generációból kiválik egy réteg, amely elkezdi keresni az értékeket. A legpozitívabb ebben a helyzetben, hogy manapság mindenhez hozzá lehet jutni, így egészen fiatal emberek is megtapasztalhatnak harminc-negyven évvel ezelőtti dolgokat, és kialakíthatják a saját ízlésüket. Régen ez nem így volt. Például teljes József Attila kötet először csak - azt hiszem - 1976-ban jelenhetett meg a politikai cenzúra miatt. A személyiség hitelesíti a művészetet. Ez az, ami a legjobban hiányzik a mostani kultúrából. Számomra ma egy újfajta "ellenkultúra" a természetes létezési mód. Nem veszek részt a média-kultúrában. (Ha egyáltalán van ilyen.)

Index: - Jövőre lesz József Attila születésének századik évfordulója. Tervezel valami nagy dobást erre az alkalomra?

Hobo: - Hogyne. Már próbálom Vidnyánszky Attilával az új József Attila estemet. "Tudod, hogy nincs bocsánat" a címe. Január hetedikén, Attila napján lesz a premier. Ez az esemény indítja a József Attila évet. Várhatóan több mint száz estet játszom majd az egész országban és a határon túl.

Index: - 1981-ben a következőt nyilatkoztad Sebők Jánosnak: "a jelenlegi kulturális struktúrában világszerte a rockzene vállalta fel annak a hídnak a szerepét, amit a művészetek és a tömeg között kell betölteni. Erre a szerepre ma Magyarországon - az adott körülmények között - a rockzene alkalmatlan. Én elhatároztam, hogy a lehetőségekhez mérten a felnövekvő fiataloknak megmutatjuk, honnan indult el rock." Két dolgot kérdeznék ezzel kapcsolatban: ma hol tart a rock hazánkban? Másodszor: az idézet második felében megfogalmazott missziót érzésed szerint hogyan sikerült teljesíteni?

Hobo: - Ha belenézünk a Hobo Blues Band első, 1978-as műsorába, találunk néger bluesokat, nagy rock-klasszikusokat a Stonestól és a Doorstól, de vannak Ginsberg vagy József Attila versek is. Ez a dolgot így terveztem. Megpróbáltam összefüggéseket keresni más kultúrákkal, más zenékkel, irodalommal és egy kicsit a színházzal. Ez a bizonyos hídteremtés nem sikerült: nem szélesedett ki, nem lettek folytatói, csupán énrám maradt. Írtam hét könyvet, rengeteg orosz és angol nyelvű dalt lefordítottam, azokat az értékeket, amelyeket megközelítettem, megpróbáltam behozni ide. Több tematikus estet csináltam, amelyek a költészet és a rock határán mozognak. Ezekre még mindig van igény, így természetesen újabb esteknek is állok elébe. De elsődlegesnek tartom azokat a dalokat, amelyeket magam írtam. Így a Vadászatot, melynek a teljes változatát most adjuk ki.

Index: - Nem voltál a régi hatalom kedvence: tűrtek, tiltottak, de semmi esetre sem támogattak. Ma mennyire vesz tudomást rólad a hivatalos kultúrpolitika?

Hobo: - Abszolút kívül vagyok rajta. Nem tartozom egyik politikai brancsba sem, így egyik sem segít. Nem esküdtem fel országgyűlési képviselőnek, pedig lehettem volna akár három pártban is. Eltaposni nem tudnak, szabadság van. Néha akadnak hivatalos meghívások is: például az Orbán-kormány alatt meghívták a Hobo Blues Band-et a Műegyetem október 23-i ünnepélyére, de elhangzott Hiller miniszter úr részéről egy kérés, hogy jövőre vegyek részt a József Attila év kapcsán alakult bizottságban. Nem vagyok társasági ember, nem járok fogadásokra, estekre, abban a szűk környezetben mélyülök el, ami a családomat, a testvéreimet és a zenész barátaimat jelenti. Nem adminisztrálom magam. Szememre is vetették, hogy milyen nehéz engem szeretni. Megmondom a véleményem, és nem gazsulálok senkinek.

Index: - Amikor a nyolcvanas évek elején a Fekete Bárányokról beszéltek, akkor nem csak három zenekar - a P Mobil, a Beatrice és a Hobo Blues Band - szövetségéről volt szó, hanem sokak szerint egy bizonyos ellenkulturális mozgalomról is.

Hobo: - Én ezt nem így látom. Mi soha nem céloztunk meg egyetlen társadalmi réteget vagy generációt sem. Ezeket az embereket érdekelte, hogy mit csinálunk. Nem a csöveseknek daloltam, mert sosem voltam csöves. Ők érezték, gondolták így. A Beatricének viszont volt egy felvállalt sorsközössége. Az ellenkulturális jelleget a közönség adta a zenekaroknak. A mi részünkről a dolog önkéntelen volt. Az akkori zenéhez képest más zenét játszottunk, más szöveggel. Ezt utasították el hivatalos részről. A közönség pedig lemez és tévészereplések nélkül elfogadta. Főleg pimasz, gúnyos dalok voltak ezek, aztán jött a fájdalom, kétségbeesés és a tehetetlen düh, majd a hovatartozás - összetartozás. De ezek a dolgok nem szimbolikusan jelentkeztek. Nem céllal, hanem, mert ez foglalkoztatott bennünket, ebben éltünk. Nem voltak előzményei a magyar zenében és folytatása sem lett. Ám tudomásul kell vennünk, hogy a rock - bármennyire is szeretnénk - nem gondolkodó zene. A zene az zene. A szöveg csak másodlagos. A muzsika hála Istennek, elsősorban érzelmeket közvetít. Ez nem baj, ez az igazság. Mögötte lehet tartalom, vagy szándék, ami majd kiválasztja a közönségét, vagy nem. Ez a fantasztikus találkozás akkor - néhány ember zenéjének és gondolatainak köszönhetően - létre jött. A fekete bárányságnak ez volt a lényege, és az, hogy mocskot és szennyet írtak rólunk. Azok az újságírók ma is ugyanolyan szennyet írnak rólam, mint tették azt huszonöt évvel ezelőtt. Ezek az emberek túléltek és túlélnek mindent. Nem én választottam a hetvenes évek végén a "fekete bárányságot" - és ahol ma állok, egy másik világban, az kísértetiesen hasonlít a huszonöt évvel ezelőttihez. Nem hittem, hogy bárány lennék. Inkább csak kívülálló. Minden határon túli.