Szabadnak lenni jó, de mint tudjuk, a szabad akarat áldás és átok egyben. A legjobb mégis az, amikor ember kitalál valamit, mi meg felsóhajtunk - na végre. Megteszi azt, amit akar, anélkül, hogy tudná, mi akartuk, hogy azt tegye. Ilyenkor vigyorgunk, és ember visszavigyorog. A mosoly hirtelen az arcunkra fagy. Mert mi van, ha ember akarta, hogy ezt akarjuk?!

Hiszen mindenki azt szeretné, hogy az ő saját akarata érvényesüljön. Mert vagyok én a nő, első sorban, személyben, és egyesszámban. Közben az ember ugyanezt gondolja, hímnemben, egyesszámban, első személyben és nem utolsó sorban. Ebből pedig az életben nem lesz többesszám, főleg nem "mi", maximum "te", barátnőnél "ő", rosszabb esetben "az" (a szemét). Pedig megoldás erre is van, bár kicsit bután hangzik: mindig az embernek van igaza.

Nem kell ezen meglepődni, ez csak az utolsó lépcsőfok. Az első az, hogy a farkasok imádják, ha nekik van igazuk. Ebből kell kiindulni, és eszerint kell ügyeskedni. Tételezzük fel, hogy a férfiú kitalálja, hogy elmegy a haverokkal sörözni. Mellesleg helyben agyvérzést kapunk az ötlettől, mert a mi esti programunk a hozzádbújok-éljenaTitanic lett volna, mert nálunk ugyebár van ilyen. Azaz rögtön nincs igaza, amikor azzal indokolja távozási kényszerét, hogy dumálna egy jót, és böfögne, és disznó vicceken nyerítene, és verbálisan bevernék a lompost ennek meg annak. Amit persze nem mond így ki, csak annyit, hogy régen látta a srácokat - kb. tegnap -, és úgy inna egy sört. Pedig akár igaza is lehet. Csak meg kell gondolnunk, miért.

Tulajdonképpen rendben van a dolog. Néha kell nekik a férfias beszélgetés - friss husik véleményezése -, a pletyka - amit persze információnak hívnak -, a sztorizás - ami lódítás mesterfokon -, és a vita - ez az egy irigyelhető, de ez nagyon. Ettől maradnak tökösek, na. A kérdés az, miért jó nekünk, ha nincs velünk ember?

Mert magunkkal foglalkozhatunk! Miután bájos mosollyal az arcunkon becsuktuk mögötte az ajtót, mienk a világ! Legalább egy barátnőnk tutira ráér, és biztosan van egy-két újdonság, amiről nem tudunk. Lehet inni egy kávét, teát vagy bort, mindegy. De egyedül is lehetünk, végre! Nyugodtan sziszeghetünk epillálás közben, táncolhatunk és énekelhetünk fürdéskor, felengedhetjük a kutyát az ágyra - mert azt embernek nem szabad, ugyebár -, és zabálhatunk fagyit meggylikőrrel, tejszínhabbal, összekenve kedvenc könyvünket. Valljuk be őszintén, ilyenkor pukizhatunk sunnyogás és elvonulás nélkül, böfizhetünk telitorokból, vakarhatjuk a borostát - mégpedig bárhol! Hát nem Isteni?! Menj, ember szaladjál - és ne siess haza!

Ettől a pillanattól fogva bizony mi találjuk majd ki, hogy a férfi elmenjen. Ilyenkor már csak csel lesz a hozzádbújok-éljenaTitanic, amit megszimatolva ember úgy húz el, mint a csík. Belőlünk meg előjön ugyanaz, mint belőle. Persze ezt soha nem ismerjük majd el, hiszen ki vallaná be, hogy a kádban ülve a "feltörő" buborékok szétpukkanása utáni gázokon tíz percig vihogott - egyedül?

A lényeg, hogy embernek mindig igaza van akkor, ha amit mond, nekünk is jó. Az pedig csak rajtunk múlik. Leginkább akkor, ha punci-pöcögtetés esete áll fenn, és ráeszmélünk: igaza van, hogy mi tudjuk, nekünk mikor jó. Csak néha olyan furcsán-bénán ér utol az élvezet.
De ez már egy másik történet...