Amikor a palánkon innen van a túl, és mégis ember mellett vagyunk, nem egyszerű a helyzet. Már azt sem hisszük el, ha pisilni megy, hogy tényleg dolga van. Vagyis, hogy azt csinálja, amit mond - a dolgát. Egy időre ilyenkor másokat is figyelünk, komolyabban. Nem azért, mert akarunk tőlük valamit, hanem azért, mert léteznek. Mert meg kell néznünk a kezüket, a lábukat, a szemüket és akaratlanul is találnunk kell egy csomó indokot arra, mivel mentsük fel emberünket.

Ilyenkor csak típusokban, csoportokban gondolkodunk. Na, meg egy-két konkrét személyben. Pontosabban három ilyen személyben, na. Az első a tündér. Aki emberünkkel ellentétben mindig a tenyerén hordozna, imádna akkor is, ha mi már utálnánk magunkat. Aki sosem csalna meg, sosem mondana csúnyát és lehetne nyúzni a végtelenségig. Igen, igen ez kéne!!! Csak a bamba bámulások, a bárgyú mosolyok, az "igendrágám" - mert az lesz, amit te akarsz, és a papucs-érzések ne lennének! Mert igazából nekünk egy tökös gyerek kell, na!

Azaz a második, aki szenvedélyes vitatkozó, megmondja, mit akar és nem hagy unatkozni. Elvisz ide, meg oda, meg amoda és közben mesél és rajong, de férfi a javából. Hangos és erős és helyes. Mindemellett mindig mindenről tudni akar, az van, amit kitalált és a nőállatnak a konyhában a helye, úgy egyébként... és kuss! Jön a hiszti, a rohadjmeg és ezt is rövidre zárjuk, aztán jön hármaska.

A harmadik az egyik ex. Mert tulajdonképpen nem is volt vele több baj, mint ezzel most, és tutira összefutunk, ha arra megyek, amerre. Úgyis megkérdezi, mi van, és ilyenkor halálra váltan el lehet sírni a történetet, azzal a céllal, hogy bár még mindig büdös a szája, és gagyi a cipője és butuska kicsit, de felajánlja a vállát, az tuti...
Ekkor megrázzuk a fejünket és emberre mosolygunk, mert mégiscsak ő az emberünk - és mégiscsak jobb, mint az ex.

Majd váratlanul belénk hasít a felismerés: "vállonkisírás tipikus esete"?! - azaz most mi gondolkodunk úgy, ahogy ők, azaz ahogy ember, mielőtt hazudnia kellett. (Utazások a G-pontok körül - négy.)

Ciki beismerni, hogy néha tehát mi sem vagyunk jobbak, de esetenként meg kell tennünk. Hiszen elég, ha körülnézünk és meglátjuk, mit jelent a mai világban a szabadság. Aztán beigazolódik, hogy nemhogy jobbak nem vagyunk, sőt...

De ez már egy másik történet...