"Egy aranygyűrű elkészítése húsz tonna bányaadalékot igényel." Ez az első mondata annak a verespataki aranylázról szóló dokumentumfilmnek, melyet négy éves munka után adott ki a kezéből a rendező-természetvédő Kocsis Tibor. A film főszereplője olyan dolgokat szimbolizál, melyek elpusztítása minket is elpusztít, akkor is, ha többmilliárd dollár van a zsebünkben. Európa legnagyobb aranybányájának tervéről van szó.

Ritka, hogy egy (hazai) dokumentumfilm bekerül a (hazai) mozikba, ez is majdnem elbukott. Ha nem indul el az első vetítések után egy internetes reklámhadjárat, azonnal levették volna a műsorról és ma sokan nem tudnának a Kárpát-medence legnagyobb aranylelőhelyének kálváriájáról, egy meseszép falu kilátásairól, egy ökológiai katasztrófa előkészítéséről. A premier szeptember 30-án volt, ma már körülbelül 13 ezres nézettségnél tart a film, ami a rendező szavaival élve "azt mutatja, hogy szerencsére van helye az értéknek a mozikban". A film gyönyörű munka, de esztétikai elemzés helyett inkább figyeljünk Verespatakra. A rendezővel Szombathelyen beszélgettünk a vetítés után, a következő összefoglaló az ő szavaiból, valamint a filmből készült.

Négy éve Kocsis Tibor és stábja a tiszai ciánszennyezés miatt kezdett kutatni Erdélyben, ám hamar kiderült, hogy nem csak erről lehet filmet forgatni. Akkor, 2000-ben, Nagybányánál egy Aurul nevű ausztrál-román vegyesvállalat ipari gátjának átszakadásakor 20 tonna cianidos méreg ömlött a Tiszába. Három héttel később Borsabányánál is átszakadt egy gát, akkor is hasonló mennyiségű vegyi anyag zúdult a folyóba. De hasonló katasztrófák történtek már több helyen, Romániában 24 veszélyesnek nyilvánított vegyi üzemről tudunk. Az ezekből kiömlő méreg pedig a folyókon keresztül mind hozzánk kerül…

A stáb tehát rátalált Verespatakra (azaz Rosia Montana-ra), Románia egyik legrégebbi településére, ahol már a rómaiak is bányászták az aranyat. A sziklákban 7 km hosszú kétezer éves tárnarendszer található (Alburnus Maior vájatok), mely már önmagában műemlék lehetne; a táj pedig olyan páratlanul szép, hogy legalább nemzeti parknak kellene nyilvánítani, csakhogy... Egy kanadai-román vállalat, a Rosia Montana Gold Corporation néhány éve azt tervezi, hogy a falut porig rombolja és a helyén egy 8 km kerületű, 400 méter mély bányát fog működtetni. Cianidos technológiával 17 év alatt kitermelné a hegyekben rejlő 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt. Mit jelent ez? A sziklákat porrá zúznák, és ebből a törmelékből ciános adalékokkal nyernék ki az értékes fémeket.

De mi is történik valójában? A befektető cég fokozatosan felvásárolja a házakat, sokan már elköltöztek a faluból. Ha már mindenki beadta a derekát (ez 900 háztartást jelent), lerombolják az épületeket, a három templomot, a temető halottait átköltöztetik, és ha már az minden nyoma eltűnt annak, hogy ott valaha egy virágzó, gazdag település állt, elkezdik a kitermelést. Ennek a bányának 800 hektáros tározója lenne, 17 év alatt megtelne zaggyal (mérgező bányaüledékkel), amely beszivárogna a földbe, majd szép lassan a folyóinkba is. Nem beszélve arról, hogy az eljárás veszélyeztetné az egész erdélyi Szigethegységet. (A nagybányai 6 hektáros tározója évtizedekre elintézte a Tisza élővilágát.)

Egy verespataki azt látja, hogy fokozatosan tűnnek el a szomszédai, a mellette lévő házakat hatalmas gépek dózerolják le, a még ép házakon kék tábla jelzi, hogy az már a RMGC tulajdona. Mióta betette oda a lábát a vállalat, barátságok és rokoni kapcsolatok mentek tönkre, szüleik házát adták el fejük fölül gyermekeik, "meglepő módon", mindez csakis a pénz miatt. A helyi fiatalok boltot, panziót vagy éttermet nyitnának, de nem kapnak rá engedélyt, kénytelenek a Goldnál dolgozni. Nem kérdezik tőlük, hogy akarják-e a bányát; azt kérdezik, készpénzt vagy új házat akarnak-e?

Az idősebbek között akadnak, akik nem hajlandók elmenni. "Ha itt maradunk, a cián fog megölni. De inkább meghalunk, minthogy elhagyjuk a falut." "Miért mennénk el kétezer év után?" És valóban, ez a hely ennyi ideig őrizte kincseit, most pedig 17 év alatt minden eltűnne. Az RMGC egyik munkatársa is megszólal a filmben, mondván, a kitermelés után új utakat, új templomokat, új házakat építenének... De kinek?

Néhány éve megalakult az Alburnus Maior Egyesület, aminek tagjai küzdenek az óriás ellen. A film bevételének 10 százalékát egyébként nekik szánják, vagyis annak a 2-300 családnak, akik maradni akarnak. Egy másik szervezet is létrejött, a Pro Rosia Montana (="Verespatakért"), amelyet pedig a Gold fizet. Tehát folyik a harc már évek óta, az RMGC még nem kapta meg a végleges engedélyt, a román kormány ígérget, halogat, mellesleg 19,3 %-os tulajdonjoga van a vállalatnál... A környezetvédelmi hatástanulmány készülget, meg kell ugyebár felelni az EU-s követelményeknek is...

Többről van itt szó, mint egy kis faluról. A Kárpát-medence szennyezése minket is érint, főleg hogy vizeink nagy része külföldről folyik hozzánk. Ökogyarmatosítás, globalizáció, környezetvédelem… hogy mi mindenre hívja fel a figyelmet az Új Eldorádó, órákig sorolhatnánk. Jó hír, hogy november 30-án bemutatják a filmet az Európai Parlamentnek, illetve március 1-jétől a román mozikban is játsszák.

Honlap: www.ujeldorado.hu

Zsó