Most jelent meg első könyve, de már termeli a második adag különös, misztikus, bizarr történetet a szórakoztató irodalom kedvelőinek örömére (bár ezzel a kategóriával ő nem biztos, hogy egyet értene). Peter Odry Mason jóképű, harmincas fazon, akit első blikkre a "töknormális" kategóriába soroltam, aztán elolvastam történeteit "az emberi elme sötét oldaláról"...

Index: - A könyv külseje alapján könnyen gondolhatja az ember, hogy a ponyvairodalom egyik példányát tartja kezében. Mi a véleménye erről a megközelítésről?

Mr. Mason: - Az, hogy nem sért meg egy kicsit sem, ha ponyvának hívja a könyvet. Mi is az valójában? A ponyvaregény bestseller. Az fogy a legjobban, és én egyáltalán nem becsülöm alá az olvasókat. Az enyéim ugyan szórakoztató novellák, de ha írnak a könyvről, mindenhol a szépirodalom kategóriába sorolják. Az emberek előszeretettel leszólják a horrort, a krimit, de miért? Lehet abban is baromi jót alkotni, míg attól, hogy valaki azt állítja magáról, hogy drámaíró, még lehet kutyaütő, aki rosszabbnál rosszabb darabokat termel. Én csak kitalálom a történeteimet, az olvasók meg majd eldöntik, milyen író vagyok. Remélem, hogy a 13 meghökkentő történet valóban bestseller lesz.

Index: - Kezdetben nem akarta megjelentetni az írásait, most mégis itt fekszik a kötete.

Mr. Mason: - Az írókat mindig másféle fickóknak képzeltem, mint amilyen én vagyok. Úgy gondoltam, hogy otthon ülnek a fotelban, százdioptriás szemüveggel az orrukon, nem mozdulnak ki a lakásból, nem élik az életüket. Ez taszított. Hogy lennék én ilyen? Ám végül is az a sors íratott meg nekem, hogy kiadták a novelláimat, pedig nem sok mindent tettem érte. Csak azért küldtem el az IPM-nek kettőt, mert munkált bennem a kisördög, hogy vajon milyenek lehetnek, és nem nagyon létezik ezen kívül olyan magazin, ami irodalmi szintű, és mégsem eldurvult művészemberek lila fellegekben járó iszonyatai jelennek meg benne. Az enyéim misztikus novellák, ilyesmit pedig máshova nem nagyon tud címezni az ember, csak az IPM-be, de esküszöm, nem azért tettem, hogy megjelentessék. Egyszerűen nincsenek irodalmár ismerőseim, akiket megkérdezhettem volna a róluk. A kiadók - úgy tűnik - olvassák ezt az újságot, mert a K.u.K. vezetője jelezte nekem, hogy szeretne látni néhány további darabot, később pedig felajánlotta, hogy ha van egy kötetre való hasonló történetem, szívesen kiadná őket. 13 elbeszélés szerepel a könyvemben - misztikus szám, passzol ehhez az irodalomhoz.

Index: - Hogyan születnek a novellái?

Mr. Mason: - Az írás lényegi része számomra addig tart, amíg kitalálom a történetet. Sétálok az utcán és közben jár az agyam, fantáziálok, történeteket gyártok. Megesik, hogy egy alaphelyzet jut eszembe és gondolkodom, milyen megoldása lehet, de az is megtörténik, hogy s csattanó ugrik be, és ahhoz kell felépíteni a történetet. Ha megvan a sztori, a többi iparosmunka: jól, olvasmányosan kell megírni, mert nekem nagyon fontos az igényes irodalmi stílus. Sokan mondják, hogy ebben nem vagyok túl modern.

Index: - Miről szólnak a történetek?

Mr. Mason: - Ha elárulnám, megfosztanám az olvasókat az élménytől, hiszen mindegyikben a csattanó a lényeg. Többen is azt mondták, teljesen váratlanul érte őket egy-egy novella végkifejlete. Persze nagy hangsúlyt fektetek a logikai folytonosságra, és a befejezések nem hajuknál fogva előrángatott, öncélú meglepetések.

Index: - Mi vonzza az embereket a misztikus mesékben?

Mr. Mason: - Rengetegen szeretik a krimiket, horrorfilmeket, amikben megvillan az emberi elme sötét oldala. Átélhetjük a szereplők helyzetét, de mégse fog lekaszabolni a texasi láncfűrészes, nem harap meg a veszett kutya, hanem a kényelmes fotelban esszük a kukoricát. Egyszerre lehetünk kívül és belül a figurákon. Eljátszunk a veszély lehetőségével, de tudjuk, hogy biztonságban vagyunk. Ez borzongató és megnyugtató egyszerre.