Naponta többször találkozhatunk civil szervezetekkel, még ha nem is tudunk róluk. De tulajdonképpen mitől civil a civil? Hány civil szervezet van ma Veszprémben, és ezek közül mennyi végez aktív munkát? Hogyan segíti őket az önkormányzat, és egyáltalán miből tartják fenn magukat. Kérdéseinkre Wéber László szociálpolitikus válaszolt.

Index: - Tisztázzuk az elején: mitől civil a civil?

Wéber László: - Szociológiailag ez egy nagyon szépen definiált dolog, de ma Magyarországon alapvetően a jogi megközelítést használjuk. Létezik az egyesülési, illetve a nonprofit törvény, e két jogszabály jelöli ki azokat a kereteket, ami között civilnek lehet nevezni egy szervezetet. Ebből a jogszabályi megközelítésből kell kiindulni.

Index: - Általánosságban mi a véleménye a mai civil életről?

WL: - Léteznek már olyan civil szervezetek, amik úgy működnek, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Van saját szervezeti kultúrájuk, szervezeti filozófiájuk, fix és állandó programjaik, bevételeik, megfelelő társadalmi támogatottsággal rendelkeznek. Ma Magyarországon már találhatunk olyan civil szervezeteket, amik az elmúlt tizenöt évben megszerezték mindazokat a szükséges feltételeket és kellékeket ahhoz, ami a valódi civil működéshez szükséges. De ők vannak kisebbségben. A többség gyakorlatilag ma is mindenféle intézményesült formákat nélkülözve működik, jellemzően "ad hoc" tevékenykednek. Veszprémben például közel 800 civil szervezetet jegyeztek be, ehhez képest nagyjából százra tehető azoknak a szervezeteknek a száma, amelyek aktivitást mutatnak - például az önkormányzati pályázatokon, vagy a Nemzeti Civil Alap pályázatain, tehát ahol támogatáshoz lehet jutni. Akik nem jelennek meg ezekben a körökben, azokról két dolog feltételezhető: alapvetően nincs szükségük támogatásra, vagy nincs bennük megfelelő potenciál arra sem, hogy ezeket a támogatásokat megpályázzák. Meggyőződésem, hogy ez utóbbi a gyakoribb.

Index: - Mennyivel tudnak sikeresebben pályázni manapság a civilek, mint korábban?

WL: - Szakértőként találkozom pályázatokkal, és azt látom, még mindig előfordulnak olyan alapvető elemi hibák, amikről azt gondolná az ember, hogy aki legalább életében egyszer pályázott, az már nem követ el ilyet. Jó példa erre az NCA pályázata, ahol például a közép-dunántúli régióban a beadott pályázatoknak több mint 50 százaléka formailag nem volt megfelelő.

Index: - Mi okozza ezt a magas számot?

WL: - Ezek nagy része - úgy gondolom - a figyelmetlenségnek róható fel, más része pedig az alkalmatlan kiírásnak is betudható. A Veszprémi Ifjúsági Közalapítványnál - ahol elnökként tevékenykedem - nemrégiben bíráltuk el a pályázatokat, és a beérkezettek között gyakorlatilag nem találkoztunk formai hibással. Ez annak is köszönhető, hogy nagyon egyszerű kiírás keretében pályáztatunk.

Index: - Tehát a hibákért a kiírók is hibáztathatók?

WL: - Persze. Kezdjük onnan, hogy egy uniós pályázat - még ha viszonylag szűk költségvetésű is -, eléri legalább a kétszáz oldal terjedelmet. Ebben nem a szakmai vagy az érdemi rész a meghatározó - ez mondjuk negyede -, hanem az összes többi melléklet, igazolás, kimutatás... Országos szinten is hasonló a szituáció. Az NCA most kiírt egy olyan pályázatot, amin a pályázók 50 százaléka nem tudott megfelelni. Mint mondtam, vagy figyelmetlenségből, vagy a rossz kiírás okán. Döntse el mindenki maga, hogy mi okozta ezt, ebben most nem foglalnék állást. Megyei, városi szinten már megjelennek az egyszerűbb kiírások.

Index: - Feltétlenül szükséges ez a bonyolultság?

WL: - Azt gondolom, nem. A bonyolultság egyrészt a jogszabályi környezetből fakad, másrészt pedig a pályázat kiírói gyakran túlbiztosítják magukat. Csak egy példa, hogy mennyire rosszul tud működni egy ilyen rendszer. Ma egy állami pályázatról - ha elnyerte valaki a pénzt - el kell számolni. Ez esetben nem szakmai beszámolót kell készíteni, hanem pénzügyit. Csatolni kell a résztvevői listát, a névjegyzéket, az aláírásokat, az erről szóló fényképeket… Azt senki meg nem kérdezi, hogy tulajdonképpen mi történt. Az egész szisztémában érzékelhető egy elég komoly bizalmatlansági index.

Index: - Ez változhat a jövőben?

WL: - Úgy látom, hogy a közeljövőben nem fog átalakulni a rendszer. Egész környezetünk ilyen bizalmatlan, miért pont ez változna? A Magyarországon pénzt osztó külföldi szervezetek, alapítványok, országok – például a Holland Nagykövetség, a Brit Nagykövetség vagy az Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala - ugyan alaposan megválogatják, kinek adják a pénzt, de ha már odaítélték, nem azt feltételezik, hogy a nyertesek nem arra és nem úgy költik a pénzt, ahogy azt kell, hanem hogy a pályázatban leírt célra fordítják.

Index: - Hogyan lehetnek sikeresebbek a szervezetek?

WL: - A legfontosabb, hogy megfelelő, minőségi információkhoz kell jutni. Ennek eredményeként sikeresebben lehet forrást szerezni, hamarabb tudomást lehet szerezni bizonyos támogatásokról, hozzá lehet jutni lehetőségekhez. Ez minden szektorban igaz, nincs ez máshogy a civilben sem.

Index: - Az egyesületek tisztában vannak vele, hogy ezeket az információkat hol lehet beszerezni?

WL: - Szerintem nincsenek. A klasszikus információs források naprakészsége, megbízhatósága, hitelessége és elérhetősége is eléggé kérdőjeles. Nyilván egy veszprémi civil szervezet képviselője be tud ballagni a Civil Házba, de például egy olaszfalui egyesület esetében ez már nem olyan egyszerű. Az internet meg vagy van, vagy nincs. Ha elérhető, akkor sem biztos, hogy az érdeklődő hozzájut a hiteles, minőségi információkhoz. Manapság olyan hálózati tőkével kell rendelkezni az információk beszerzéséhez, ami nem mindenkinek adatik meg. A Civil Ház és egyéb hasonló szerveződések pont azt hivatottak szolgálni, hogy ezeket a hálózati erőforrásokat megosszák, minél többeket segítsenek ezekhez hozzáférni.

folyt.köv.