Megint egy újabb hétfő reggel. Ez több mint rémes. Ki az a beteg órarendtervező, aki hajnali 7-re tesz egy szemináriumot??? Én ezt büntetném... Mintha bárki lefeküdne vasárnap este időben, hogy kialudja magát. Albérlet vagy kollégium, mindkettő eleve alkalmatlan olyan tevékenységekre, mint pihentető alvás, relaxáció, meditáció vagy bármi, amihez alapvetően társulna a csend és a nyugalom.

Tehát hétfő reggel. Állandó mellékhatások: szemszerű duzzanatok az arcon, nem-volt-tükör-frizura, ájulásközeli állapot, enyhe májnagyobbodás (amúgy alaptünet).
A folyamat, ahogy emberré próbálsz válni, egész héten tart, bár nyilván kudarcba fullad. Az ember azért igyekszik. Én csütörtökön érem el a mélypontot, a véget nem érő félálmot. Mintha a tanár minden mondata óracsörgés lenne. Nem lehetne halkabban???

Ha már az élet nehéz dolgainál tartunk, eszembe jut a tegnap esti fejszámolás a múlt havi költségeket illetően. Diákhitel ide vagy oda, szerintem, ha huszonötezer helyett félmillió lenne a maximálisan igényelhető összeg, még akkor sem tudnám beosztani. Valahogy mindig rosszkor jönnek a csekkek. Illetve a határidők. Meg a lakbér. Nem beszélve a heti nyolc buliról, ami önmagában véve teljes csőd. Egyszerű törvényszerűségről van szó: ha elindulsz sörözni, a pénztárcádban lévő összes fizetőeszköz elúszik.

Olyan például nincs, hogy "leugrok egy sörre". Illetve nyelvtanilag helyes, de a következménye mintha nem igazolná ezt az egyszerű kijelentést. De hát egy nehéz nap után szükség van lazításra. Nehogymár megszakadjunk ebben a rohanó világban... Milyen következményekkel járna társadalmi szinten, ha a most termelődő diplomás munkaerő stresszes, meggyötört és fásult lenne? Ezt nem hagyhatjuk.

Akkor hát ugorjunk neki ennek a hétnek is a stresszmentesség jegyében, jó reggelt mindenkinek!