48 évvel ezelőtt a dolgok még egyszerűbbnek tűntek. Persze az egyetemisták már akkor is szervezkedtek, de hát az egyetemisták mikor nem?... (Ma.) Mégis, mennyivel könnyebb volt az élet: az ember csinálta, amit mondtak neki, vagy amit megterveztek a tervhivatalnokok - és kész. A rendszer nem igényli az emberi tényező gondolkodókészségét. Aztán 47 éve és 364 napja minden összekuszálódott.

Október 23. a kuszaság ünnepe. Valószínűleg ezért van, hogy szeretjük két adagban megünnepelni. Mert nagyon téved az, aki azt hiszi, hogy ez a nap az egyértelmű szellemisége, üzenete miatt lett ünnep. Ez a nap ezek szerint nem arról szól, hogy nekünk kell a szabadság, hogy nem bírjuk elviselni az Orwell-i időket, és hogy számolatlan évszázad után végre egy kis nyugtot (vagy legalább nyugatot) akarunk!

Kétféle '56 van. A "miénk", meg az "övék". Nyilván igen nehéz elviselnünk, hogy embertársaink egy része másképp gondolkodik a világról, mint mi. Ezt nyilván - amikor csak lehet - hangoztatnunk is illik. Nyilván képtelenek lennénk nagy, nemzeti ünnepeinken egységes nemzetként, méltó módon leborulni (alternatív) hőseink domboruló sírjai előtt. Nyilván már apáink-nagyapáink is egymást lőtték volna, ha nem mászik közéjük egy fránya ruszki tank...

Távol álljon tőlem, hogy a történelmi igazság egyetlen letéteményeseként próbáljak szónokolni, aki majd megmondja a frankót, hogy melyik oldal "téved". Az igazság sem ide-, sem odaát nincsen (sehol sem van).

Az igazság az, hogy az emberek többsége nem szereti a háborút. Szeretünk megemlékezni azokról, akik értünk küzdöttek, haltak meg - de ha egy mód van rá, békésen.

Az igazság az, hogy tökmindegy, ő ütött-e először, vagy én nem hagyom abba, a végeredmény a végtelenített ideológiai iszapbirkózás, ahol a múltunk csak kosztümösfilmszerű apropó újabb acsarkodásainkhoz.

Az igazság… az igazság mindenhol van. Valószínűleg csak mi vagyunk szupervakok, hogy nem szúrja ki a szemünket. '56 negyvennyolcadik évfordulóját ünnepeljük holnap. '48 és '56 - két sorsfordító dátum történelmünkből. Igaz, mindkettő sikertelen forradalom (vagy forradalom és szabadságharc) kezdetét jelzi, de ezek a forradalmak mégis meghatározóak mai valónk szempontjából: lehet, hogy nem vívtuk ki szabadságunkat, de legalább megpróbáltuk, és erre büszkék lehetünk.

Szeretnék már végre egyszer felhőtlenül büszke lenni. Büszke a magyarságomra, az elődeimre - a többiekkel, honfitársaimmal együtt. Mert amíg egymás ellen ünneplünk, addig nincs '56, addig csak '112 van.