Jubilál a katolikus iskola
Beküldte szerk -
A Padányi Schola Catholica elődiskoláinak tanárai és diákjai közösen ünnepelték az intézmény fennállásának százötvenedik évfordulóját.
Ranolder János veszprémi püspök 1854-ben alapította az Irgalmas Nővérek Intézetét, szombat délután ebből az alkalomból rendezett nagyszabású programot a Padányi Schola Catholica. Azt ünnepségen felidézték az 1948-ig működő Ranolder Intézetet, köszöntötték a legidősebb, kilencvenéves ranolderes növendéket, Pekli Mártonné Kincs Margitot, az itt végzettek pedig zenés műsort adtak a közönségnek. Az államosítás után több intézmény működött a Szent Anna téri, a Virág Benedek és a Szeglethy utcai épületben: a Béke téri Általános Iskola, a Szabó Gáspár Középiskolai Leánykollégium, az Állami Tanítóképző, valamint a Kállai Éva Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola; valamennyiről megemlékeztek az ünnepi műsorban.
A történelmi adatok, tények a vendégek számára élő valóság volt, hiszen hosszabb-rövidebb ideig az elődiskolákban taníthattak, tanulhattak. Több százan fogadták el a szervezők meghívását, találkoztak régi iskolájukban egykori kollégáikkal, osztálytársaikkal. Az 1990-es évek elejétől egyházi fenntartású, piarista szellemiségű iskola vállalja az elmúlt százötven év pedagógiai örökségét, tanárait, öregdiákjait, hűen őrzi az épületében egykor működő oktatási intézmények múltját. Az iskolai emlékbizottság ezért szervezte meg a programot, amihez iskolatörténeti kiállítás kapcsolódott, a Szeglethy utcai épület bejáratánál újraavatták az emléktáblát.
A jubileumi évkönyv képekkel illusztrálva idézi fel az elődiskolák történeteit alapításuktól kezdve megszűnésükig, a tanéveket, eseményeket, iskolafejlesztéseket. A kötet 1879-től 1996-ig közzéteszi az intézményben végzettek névsorait. (napló)