Hétfőn újra sztrájkolnak Veszprémben
Beküldte szerk -
Két megyebeli kórház csatlakozott pénteken az országos egészségügyi figyelmeztető sztrájkhoz. Az intézményekben több száz dolgozó vett részt a munkabeszüntetésben, kollégáik közül többen szolidaritást vállaltak a tiltakozók célkitűzéseivel.
A Csolnoky Ferenc Megyei Kórházban reggel nyolc órától délután négyig négyszázhét dolgozó sztrájkolt, mindannyian munkahelyükön tartózkodtak, de nem látták el feladatukat.
- Hétfőn újra sztrájkolunk, szándékunkat már a szabályoknak megfelelően be is jelentettük a munkáltatónknak - nyilatkozta lapunknak dr. Németh Ilona, a sztrájkbizottság elnöke, aki hangsúlyozta: a munkaügyi bíróság jogszerűnek ítélte a múlt heti sztrájkot.
A tiltakozás célja elsősorban a bérkövetelések teljesítése, a biztonságos betegellátás feltételeinek megteremtése.
Az ajkai Magyar Imre Kórházban reggel 6-10-ig sztrájkoltak a dolgozók. A szakszervezet szervezte akcióban összesen száznegyvenen, a kollektíva mintegy 20 százaléka vett részt. - A követelésekkel egyetértek, de én inkább a tárgyalás híve vagyok - fogalmazott dr. Nyári Ildikó, az intézmény főigazgatója, aki hozzátette: volt néhány olyan beteg, aki kért a szolidaritást jelző kék szalagból. Érdeklődésünkre Horváth János, a helyi szakszervezet elnöke elmondta: az ajkai intézményben szerdán rendeznek újabb sztrájkot, akkor reggel 8-14 óráig tart majd a munkabeszüntetés.
A sztrájk ideje alatt mindkét intézményben biztosították a törvény előírta betegellátást. (napló)