A kínai informatikai miniszter Herenden

Herendre látogatott a napokban a kínai informatikai miniszter, Mr. Wang Xudong. A vendéget a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete, Zhu Zushou úr is elkísérte - tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökség.

A rendelkezésre álló rövid két óra alatt a vendégek Polányi Sándor vezérigazgató és Jécsyné Hunkár Andrea értékesítési főosztályvezető vezetésével megtekintették a Manufaktúra kereskedelmi bemutatótermét, és a főbb porcelán-festő műhelyeket.

A herendi termékek iránt élénk érdeklődést mutató minisztert tájékoztatták arról, hogy a cég stratégiájában a jövőben kiemelt figyelmet szentelnek a kínai piacnak. Ennek első kézzelfogható jele, hogy Shanghaiban nemrég elkezdte működését az első kínai herendi márkabolt, melynek hivatalos megnyitójára jövő év elején kerül sor.

Wang Xudong a látogatás végén egy, a fiatal herendi iparművészek által készített különleges vázát kapott ajándékba Polányi Sándor vezérigazgatótól.

A kínai miniszter az Ázsia @ Magyarország Információs Társadalom Fórum rendezvényre érkezett Magyarországra.

(A képen Wang Xudong informatikai miniszter és Zhu Zushou kínai nagykövet a herendi bemutatóteremben Polányi Sándor vezérigazgató tájékoztatóját hallgatja.)

Rovat: