"Feladatom nehézségével tisztában vagyok. Tudom, hogy ezt a szót, Isten, ki se szabad ejtenem. Mindenféle más neveken kell róla beszélni, mint amilyen például csók, vagy mámor, vagy főtt sonka. A legfőbb névnek a bort választottam. Ezért lett a könyv címe a bor filozófiája, s ezért írtam fel jeligéül azt, hogy: végül is ketten maradnak, Isten és a bor."
(Hamvas Béla - A bor filozófiája)

Szegény magyar bor. Szegény hamvas magyar bor. Mi itt élünk Veszprémben. Kiváltságosak vagyunk. Körülöttünk Európa kiemelt fehérborai. Hat kicsi, ám annál jelentősebb borvidék közepén csücsülünk, a Kínálat közepén, és irigyelhetné tőlünk Magyarország -mit Magyarország: egész Európa - kiváltságos helyzetünk. S mi nem élünk vele.

Itt a szüret vége. Leszüretelt az eső. A Természet késett vagy három hetet, majd sietett is. Ebből adódik a bonyodalom. Sokan 14-es mustfokkal szüreteltek. Megérdemlik. A bor készítésének is filozófiája van. A mennyiség mindig a minőség rovására megy. Meg kell tanulni, hogy a kevesebb: több. A bort már régen nem a Természet készíti, hanem az Ember. És aki bort csinál, az az Istennel beszélget. Miért hazudik neki?

Ma két embertípus ismerkszik meg Magyarországon: az egyik issza a bort, a másik szereti. Aki issza, az nem borral, csak annak látszó levekkel mérgezi magát, aki szereti, az istenekkel társalog. Momentán nagyon sok Isten érne rá még társalogni. Hogy miért alakult ez így? Sokan a filoxérajárványt okolják, de szerintem nem az a ludas. Hanem mi, magunk. A borhoz idő kell. Meg kell adni a tiszteletet. A módját. Érteni kell a nyelvén. Nekünk sem időnk, sem módunk nincs, hogy tisztelettel közeledjünk egy pia felé - gondoljuk. Száz éve, közel ötven bort nevezett a nevén egy magyar, ma ez jó esetben tízet. A nagyüzemi termelés a magyar borászatot tönkretette. A borpancsolás meg létjogosultságot nyert.

Nem sok fogalmam van arról, mennyi szőlő van és hol, de biztos vagyok benne, annyi tihanyi vörös, amennyit palackoznak, szőlőszemből sincs a félszigeten. Annyi juhfark, amennyi Somlón lát napvilágot, tán csak az egész Balaton-felvidéken van. És annyi bor, amennyit kipalackoznak lenn Alföldön, a világon nincs. De nem ez a baj. A baj az, hogy a borhoz kötő köldökzsinór elvágattatott. Ha azt mondom Kéknyelű, ki kiált Badacsonyt? Ha azt mondom Somló, mit kiáltotok? Juhfark? És mi van a furminttal, hárslevelűvel? Ha azt mondom aszú, akkor azt hiszitek, tudtok valamit, azt mondjátok: Tokaj… Pedig tévedtek. A mai jogrend szégyene az a bortörvény, ami csak Tokajnak engedi az aszúkészítést. Mit mondana Ranolder püspök erre a törvényre, aki anno nagyaranyérmet kapott badacsonyi aszújáért? Mit mond az a móri borász, aki a nagyapjától tanulta? Ti már soha nem ihattok egri vörös aszút? Maximum, ha átmentek Szlovákiába?

"Az ivásnak egy törvénye van: bármikor, bárhol, bárhogyan. Komoly idő, komoly ember és komoly nép számára ennyi elég. Ma, sajnos, ezzel a törvénnyel a legnagyobb visszaélések történnek. Hallottam, hogy valaki nyáron alkonyatkor a lugasban szentgyörgyhegyit ivott, és közben újságot olvasott. Ha nem szavahihető ember mondta volna, azt hinném, hogy hazudott. Nyáron alkonyatkor a lugasban szentgyörgyhegyit inni, ez az élet nagy ünnepélyes pillanatai közé tartozik. Ilyenkor az asztalt le kell takarni sárga vagy rózsaszín abrosszal, a vázába virágot kell tenni, éspedig cinfát vagy napraforgót, és egészen nagy költőt kell olvasni, Pindaroszt vagy Dantét vagy Keats-et. Aki az ilyen pillanatokat nem ismeri fel, azt elveszett embernek lehet tekinteni."
(Még mindig Hamvas...)

Manapság nem sokan tudják, hol van az a Szent György-hegy. Már újságot sem olvasunk, és főleg nem Pindaroszt, Dantét vagy Keats-et. Ma Mónikával vagy egy brazil sorozattal nyitunk meg egy koccintóst, így múlatjuk az időt. És ez nekem mérhetetlenül fáj. Én ittam badacsonyi aszút, mórit is, a kéknyelű az egyik kedvencem, szüreteltem idén is 20-as mustfokkal juhfarkat, és sokat járok Szent György-hegyre. És ha borról akarok társalogni, nyitok egy jó palackot, és kezembe veszem a Hamvas Béla kötetét.