Átalakítások a gyártósoron

Az üzleti életben megszokottnál nagyobb mértékben, 70 százalékkal növelte árbevételét és nyereségét a Continental Teves Magyarország Kft. Ehhez hozzájárult, hogy két év leforgása alatt kétszer is optimalizálták gyártósoraikat.

A Continental veszprémi gyárban tavaly nyolcmillió tekercset, 17 millió ABS kerékszenzort és egymillió darab ESP pördületérzékelő szenzort (szakmai nevén szenzorklasztert) gyártottak. A sikereket 2002-ben, a kerékszenzor gyártási folyamatának átalakításával alapozták meg. Ennek eredményeként 2003-ban 26 milliárd forintot meghaladó árbevételt és 5,5 milliárd forintnál több nyereséget értek el. A számadatok az egy évvel korábbi állapothoz képest 70 százalék fölötti növekedést mutatnak, tudtuk meg Pápai Tamás ügyvezető igazgatótól.

A kimagasló sikerek ellenére az idén nyáron ismét optimalizálták a gyártósoraikat. Tették ezt azért, hogy ebben az esztendőben is tartani tudják ezt a növekedési ütemet. Az átalakítás eredményeként mintegy 1200 négyzetméter gyártóterület szabadult fel, amely a további fejlődéshez, a termékskála bővüléséhez elengedhetetlen.

Az idén új vevők "kopogtattak" náluk, így a hagyományos kerékszenzorokból már húszmillió darabot, tízmillió tekercset, közel kétmillió klasztert kell gyártaniuk. Az előzetes adatok reményt keltőek, a napi adatok szerint mindegyik területen túlteljesítették az elvárásokat.

Pápai Tamás arról is tájékoztatott, hogy az idén ismét új termék bevezetése kezdődik, megindul az "új generációs" klaszter 03 gyártása. A felfutás folyamatos, ahogy nő az új klaszter volumene, úgy csökken a régié. Várhatóan 2005 második felében lesz a teljes váltás. Ekkor már hárommillió darab klaszter 03-at fognak gyártani. Ilyen intenzív növekedésre a vállalatcsoporton belül sem igazán volt példa.

A töretlen fejlődéshez hozzátartozik a munkatársak elkötelezettsége is. A napokban jutalmazták az öt-, illetve a tízéves törzsgárdatagokat. Beszédes lehet a számadat, a társaság most ünnepli 11 éves fennállását, a kollektívából 49-en tíz éve, 114-en pedig öt éve a vállalat alkalmazottjai.

A folyamatos növekedést és a termékszerkezet-váltást igen magas minőségi követelmények mellett tudják megoldani. A vállalat a napokban vehette kézhez a Ford Q1 minőségi díjat, amellyel igen kevés alkatrészgyártó büszkélkedhet csak. Ezzel az autóipari beszállítók elitjébe kerültek. (napló)

Rovat: