Halálos baleset a külső kapaszkodó sávban

Újabb halálos baleset történt még pénteken kora reggel a 8-as főúton, Herend közelében.

A jelenlegi adatok szerint a Herend külterületén átvezető út háromsávos szakaszán a külső kapaszkodó sávban egy, felfelé mintegy 60-70 km/h sebességgel haladó Iveco pótkocsis teherautó és az azzal ellentétes irányban közlekedő Fiat Ducato 6 órakor bekövetkezett ütközésének az volt az előzménye, hogy utóbbi jármű vezetője egy kocsisort előzött, miközben ismeretlen okból a középső sávból átlépett a pótos teherautó sávjába. A csaknem frontális ütközés következtében az Iveco az út melletti árokban, a Ducato pedig többszöri megpördülést követően az útesten állt meg.

Utóbbi jármű 46 éves vezetőjén, aki a baleset következtében kiesett a járműből a kiérkező mentősök már nem tudtak segíteni: a gannai férfi a helyszínen életét vesztette – adta hírül a megyei kapitányság sajtószolgálata. Utasát az ajkai kórházba szállították. Az ő sérülésének mértéke még tisztázásra vár. A pótkocsis járműszerelvény vezetője, miután könnyebb sérülését ellátták, a helyszínen maradhatott. A rendőrség a műszaki mentés miatt teljes szélességében lezárta az utat; a forgalmat Herend belterülete felé terelték el.

A baleset körülményeit szakértő bevonásával vizsgálják a megyeszékhelyi kapitányság közlekedésrendészeti osztályán.

Rovat: