Egymillió forintba kerül a választás

A legutolsó, azaz kedd délutáni adatok szerint összesen öt képviselő- és egy polgármester-jelöltet vett nyilvántartásba a helyi választási bizottság (hvb) Herenden.

Glück László, a hvb elnöke a Napló érdeklődésére elmondta, hogy a jelenlegi adatok szerint a polgámesteri tisztségért való induláshoz szükséges jelölést eddig Vajai László érte el. Képviselői jelöltséghez szükséges kopogtatócédulát dr. Altai Elvira, Turóczi János - akik az előző testületben is képviselők voltak -, valamint Vajai László, Hegyi Balázs és Maróti Béla gyűjtött össze. A bizottság elnöke hozzátette, hogy még két és fél hétig, azaz október 22-e, péntek 16 óráig le lehet adni a kopogtatócédulákat. A jogszabályok szerint képviselő-jelölt a választásra jogosultak egy, míg polgármester-jelölt a választásra jogosultak három százalékának támogatásával lehet valaki. Ez a 2775 herendi választópolgárt tekintve 28, illetve 84 jelölést jelent.

A polgármester és a város képviselő-testülete az augusztus 31-ei ülésen döntött egyhangúlag a feloszlatás mellett. November 14-én rendezik az időközi polgármester- és testületi választásokat Herenden, amelynek teljes költsége csaknem eléri az egymillió forintot. (napló)

Rovat: