ŐK a második nagy szerelem. A férfi, akiben újra vakon hiszünk, mint annak idején a legelső hímtagban. Tudjuk, hogy ez más lesz, már az első csóknál. A gyomrunk a torkunkba kúszik fel, pár hét múlva az esküvőt tervezzük, néhány hónap elteltével már gyermekeink apját látjuk benne. Akkor is, ha a nagy Ő-nek hitt férfi már második nap közli, hogy a lényeg a többes szám, meg a harmadik személy...

ŐK a legveszélyesebb fajta. Az őstudat alapján támad, tömény kémia, meg fizika, meg biológia, meg őrület az egész. Azaz tiszta tudomány, tehát nő legyen a talpán, aki tényleg érti, miért pont ő? Mert ŐK se nem szép, se nem okos, se nem ideális, de úgy odavagyunk érte, mint szobapudli a műcsontért. Imádjuk, ahogy csókol, ahogy simogat, ahogy táncol, amiatt az érthetetlen izé miatt, ami ilyenkor az agyunktól a farunkig átjár.

ŐK minden pénzt és energiát megér. Későn fekszünk, korán kelünk, nem megyünk se ide, se oda, csak hódolunk a Férfinak. Észre sem vesszük, hogy a helyzet kísértetiesen hasonlít az első szerelemre. Tele vagyunk várakozással, tervezünk és álmodozunk. Látjuk a házat, a kutyát, a gyerekeket, álmunkban boldog család vagyunk, és tényleg arra ébredünk, hogy ŐK ölel és szuszog.

Vagy arra, hogy a többes szám harmadik személye már megint sms-t küldött. Vagyis a második személye, mert persze ő a hivatalos verzió, és ŐK szerint maga a zűrzavar. A nő, aki általában messze van, mert élni akar, nem bírja az ŐK aranykalitkáját, azt, amit mi imádunk. A nő, akinek csak ŐK volt az életében egyedül, akinek ezért lövése sincs arról, hogy egyik pasi farok, a másikat meg a pöcse csóválja. A nő, aki talán életében nem rajongott még csak úgy, hirtelen felindulásból egy hímtagért, azaz a nő, aki maga a patyolat. Hát lehet az ilyet nem utálni?

ŐK az ágyban sem tud mindig elfeledkezni a nőről. Ilyenkor a szívünk szakad meg, de egy szavunk sem lehet, hiszen már a legelején tudtuk, mibe megyünk bele. ŐK teljes zavarodottsága pedig minket is összezavar. Aztán amikor a nő hazajön, ŐK meg ígér fűt-fát, hiszünk neki, mert akkor még ő is komolyan gondolja. Remegve várjuk azt a bizonyos hívást vagy sms-t, ami persze nem érkezik. Mi meg - a mobilos cégek álmaként - folyamatosan zaklatjuk ŐK-et. Mindhiába.

Ilyenkor a világ dől össze, most is későn fekszünk, korán kelünk, nem megyünk se ide, se oda, csak hódolunk a saját kínunknak. Csak egy barátnő segíthet a bajban, de nem a gagyi soppingolós fajta, hanem az, aki nem unja meg a lemezünket, hanem képes fél éjszakán át osztozni a fájdalmunkon. Ha kell, napokon keresztül. Így mire ŐK visszatér, már kemények vagyunk, mint a hathetes bunkerkaki, de a többes szám most a "másodszor" lesz. Mert az agyunk csak addig működik, amíg a hormonjaink hallgatnak. A nő messze, mi meg közel, a dolog egyszerű. ŐK meg remeg, és néz, mint egy kidobott kutyakölyök, mi meg másodszor is beletaknyolunk, mert éljen a többes szám!

Egy ideig megint minden gyönyörű varázslat, az érintésétől is elélvezünk, annyira vágyunk rá, hogy néha elég elképzelni ahhoz, hogy remegő hüvellyel fetrengjünk az ágyon. Ilyenkor elszabadul a pokol, beszöktetjük a Nagyihoz, ha kell, hogy mellettünk aludjon, akár az éjszaka közepén. Aztán albérletbe költözünk, hogy minél több időt vele lehessünk. Elszállunk, mint strucc a dobbantón. A nő pedig megint hazajön, és ŐK megy. Addigra már a fél társaság tudja, ŐK most minket választ majd. Csak azzal nem számolnak, hogy nekünk ezt már nincs időnk és idegzetünk kivárni. Az sms-t most mi küldjük el.

ŐK persze visszatér. De már mindegy. Hiába JógyereK, meg ÚgyösszeillikveledhozzáD, mi belehaltunk. A szerelem utolért, el is gázolt, mi meg nyalogatjuk a sebeinket. Valami megváltozik bennünk. Ezentúl nem elég a pillanatnyi felindulás, vagy ha mégis, az Élet jól pofon vág. Tudatja velünk, hogy annak az időnek már vége. Mosolygós Albérleteshez ŐK emlékével a szívemben kerültem. MA más. Nehéz. Tegnap is volt, és holnap is lesz, MAga a valóság. Annyi ideje, hogy ez már nem mese, hanem történet. Ne aggódjanak, még elköszönök. Mert már a meséknek is van története, nekem meg tanulságom, amit levonnék, ha lehet.

De ez már egy másik mese...