Nem élte túl az ütközést a sportmotor vezetője

Nem élte túl a hétfőn nem sokkal 17 óra előtt bekövetkezett balesetet az a motoros, aki Ajkán egy, a Fő utcából a Kórház utcába balra nagy ívben kanyarodó postás autóba rohant bele.

A bakonygyepesi irányból érkező zárt teherautó vezetője egyelőre tisztázatlan körülmények között bekanyarodott a szemből egyenesen érkező, igaz, még távol lévő kamion, és az azt nagy sebességgel megelőző motoros előtt - tudtuk meg a rendőrségtől. A 750-es Suzuki sportmotorral a kereszteződésbe - óvatos becslések szerint is - 90-100 km/h sebességgel érkező 32 éves padragkúti férfi járművével nekicsapódott a postás autó jobb hátsó részének, majd becsúszott a mögötte álló Mazda kisfurgon alá. Mire a mentősök kiértek, már nem volt semmilyen érzékelhető életfunkciója. Fiatal női utasát, aki az ütközés következtében a kisfurgon fölött átrepülve ért végül földet, életveszélyes állapotban szállították a közelben lévő kórházba.

Az anyagi kár tetemes: a posta teherautójában az első becslések szerint mintegy 350 ezer, a kisfurgonban megközelítőleg 500 ezer, az újszerű sportmotorban pedig akár 2 millió forint is lehet. A baleset körülményeinek tisztázása során a rendőrség a szakértőtől arra a kérdésre is választ vár majd, észlelhette-e a teherkocsi vezetője a szemből érkező motorost.

Az ajkai kapitányság közlekedésrendészeti alosztálya halálos közúti baleset gondatlan okozásának - még nem megalapozott - gyanújával indít eljárást.

Rovat: