Lemondtak százmillióról

Elvesztette a Belügyminisztériumtól már megnyert 115 millió forintos támogatását a Zircen létrehozott Többcélú Kistérségi Társulás, ugyanis az érintett polgármesterek zöme nem fogadta el a pályázatukhoz kért kiegészítő módosításokat.

Horváth László, Zirc polgármestere, a Többcélú Kistérségi Társulás elnöke elmondta: hétvégi ülésükön a térség 17 polgármestere közül 14-en nem fogadták el a kért törvényi módosításokat, csak ő, a bakonybéli és a bakonynánai vezető szavazott igennel. Ez pedig azt jelenti, hogy a közoktatási, szociális, gyermekjóléti, egészségügyi alapellátási, területfejlesztési és belső ellenőri feladatokra elnyert 115 millió forintos pályázati pénzüket elvesztették. A társulás mostani döntése 17 település 22 ezer lakosát érinti. A nemmel szavazók egy része szerint a települések nem tudják teljesíteni és finanszírozni a pályázatban vállaltakat. (napló)

Rovat: