Négy és félmilliárdért épül a Cédrus lakópark
Beküldte szerk -
A Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) finanszírozza a veszprémi Cédrus lakópark beruházását. A Veszprém belvárosában, az egyetem közelében található négyhektáros területen az SCD Group két ütemben összesen 350 lakást épít. A beruházás értéke 4,5 milliárd forint.
Az előkészületek befejezését követően az építkezés októberben indul, és 2006 elején készül el. A kilenc házból (földszint + 3 emelet + tetőszint) álló lakóparkban az első ütemben 273 lakást adnak át. A tervezett épületegyüttes gyalogosan és városi autóbusszal egyaránt kényelmesen megközelíthető. Az épületek körül és között parkosított zöldfelület készül. A kilenc épületből hat alatt összefüggő teremgarázs épül.
Az SCD csoport az ország egyik legdinamikusabban fejlődő ingatlanfejlesztő vállalkozása. Az elmúlt négy évben több jelentős termál szálloda beruházást valósítottak meg. Az SCD Group ezen kívül az ország több pontján - így Budapesten, Debrecenben, Székesfehérváron, Hajdúszoboszlón - épített lakóházakat és kereskedelmi egységeket. Az SCD csoport tavalyi építési beruházásainak volumene meghaladta a 4,5 milliárd forintot, árbevétele pedig 2,3 milliárd forint volt.