Perverzek-e az irodalomtörténészek?
Beküldte Kamil -
Ezt az illetlen kérdést egy irodalmár fogalmazta meg írásában, mikor a középiskolai tankönyvben aprólékos leírást talált Arany János sipolyáról. Az esszé szerzője azon élcelődik, vajon mennyiben lehetnek részei az ilyen jellegű életrajzi adalékok a művek elemzésének, s hogyan egészítheti ki, mondjuk az Epilógus értelmezését Arany ízlésesen nehezen tálalható betegsége.
Tegyük fel, hogy elutasítom azt az irodalomszemlélet, mely szerint az ehhez hasonló adatok részeit képezhetik a művek értelmezésének! Sőt, felháborodom, ha valaki Balassit - verseiből kiindulva - nagy vitéznek titulálja, mivel tudom, hogy néhány nő- és zsákmányszerző portyát leszámítva nem sok dicsőséges hadi utat vezetett az végeknél. De mégis - milyen következetlen az olvasó! - képtelen vagyok József Attila bizonyos verseit anélkül szemlélni, hogy ne jusson eszembe életrajzából a pszichoalanízis és Gyömrő Edit, és mégis kísérteties megfelelést látok az Egy gondolat halálképe és Petőfi eleste között. A szerző életének eseményei, minden igyekezet ellenére, mégiscsak befolyásolhatják olvasatomat - bár kellemetlenül érzem magam, mert a két világot nem lenne szabad összemosni.
A Megyei Könyvtár Kisfaludy-termében látható "Lélek-Tér-Kép" kiállítás, melynek alcíme "Mit láthatott Nyilas Misi és Hitves Zsuzsika Debrecenben?", sajátosan kapcsolódik ehhez a problémakörhöz. A paravánokon elhelyezett, korabeli fotók Móricz Zsigmond debreceni vonatkozású műveinek világát mutatják be. Nem a szerző, hanem a szereplők útjának helyszíneit tárják a nézők elé: a fényképeken a két regényhős kitalált életének valós tereit láthatjuk.
A tárlat zseniálisan egyszerű eszközzel mutat rá arra, hogy regény és dokumentum, fikció és valóság ilyesfajta vegyítése nem teljesen egészséges, mondhatni perverz. Csak akkor pillanthatjuk meg a regénybeli helyek eredetijeit, ha a paravánokon elhelyezett apró nyílásokon át kukucskálunk.
Ha lehajolunk a résekhez, a lyukak tartalommal telnek meg, ám kíváncsiságunk csak azon az áron elégülhet ki, hogy egy kissé kínos, és az irodalomtörténeti kiállítás komolyságához méltatlan pozícióba helyezkedünk. A teremben leskelődő hölgyek és urak, a szoknyák alól kivillanó térdhajlatok és gömbölyödő férfifenekek között olyasmit is láthatunk, amiről Nyilas Misi és Hitves Zsuzsika nem is álmodott.